funiQ logo

Strandfürdő romjai, Cserhátszentiván

Az 1930-as években a község Alsótold felőli végén még egy 70x18 méter vízfelületű strandfürdő állt. A fürdőt forrás táplálta, amelynek 24 °C-os, kissé kénes vize állítólag gyógyította a köszvényt. A forrás hozama akkora volt, hogy annak hatására naponta kétszer kicserélődött a strandfürdő 2 méter mély medencéjének vize. 

A fürdő homokos partján ebben az időben a rózsabokrok közt napozóhelyek, kabinok álltak az emberek rendelkezésére, az éhes vendégeket pedig fagylaltot, húsféléket és péktermékeket árusító bódék várták. A hétvégéken élőzenés, táncos mulatságon vehettek részt a vendégek. A külföldi látogatók a község turizmusának is jót tettek, hiszen a kiadó szálláshelyek megteltek látogatókkal. 

A standfürdő a II. világháború után teljesen lepusztult, ma már csak romjai láthatóak.