funiQ logo

Romkocsmák Budapesten

Budapestnek sajátos kapcsolata van múltjával. Az elmúlt századok hangulatait már csak a ránk maradt épületek adják vissza némileg, de a '70-es, '80-as évek underground kultúrájával egyfajta nosztalgikus párbeszédben állunk, ami rögtön jól látszik, ha ellátogatunk egy romkocsmába.

Egyszerű a recept: végy egy lerobbanófélben lévő belvárosi lakóházat, és komolyabb felújítás helyett pingáld ki kortárs stílusban, majd zsúfold tele eklektikus berendezéssel, és voilá!

A különböző szubkultúrák és az alternatív helyekre fogékony emberek hamar belakják majd a helyet, a falakon hagyott firkáikkal pedig még egyedibbé is teszik. Ehhez persze szükséges a budapesti ingatlanviszonyok kuszasága: a sokszor műemléknek nyilvánított házakat a terület hasznosítása érdekében le akarták bontani, ám ez jogi huzavonát eredményezett, miközben az épületre ideiglenes bérlési engedélyt adtak ki. Ezért nem érte meg teljesen felújítani, ám ez könnyedén vonzott be egy olyan szubkultúrát, amelytől nem idegen a kissé kaotikus, művészi környezet.

Ezek a lepukkant helyek egyre népszerűbbé váltak, idővel pedig jó állapotban lévő épületekben is nyitottak hasonló hangulatú helyeket. Mára már a külföldi turisták is csodájára járnak a magyar kocsmakultúra eme érdekes jelenségének. Sokan csak ezért látogatnak a fővárosba, ahol szinte már műemlék épületekkel egyenrangú látnivalóknak számítanak. Emellett rangos külföldi toplistákba is rendre bekerülnek, mint amiket muszáj meglátogatniuk a Budapestre érkezőknek.

Szimpla Kávézó és Szimpla Kert

Az első pesti romkocsmát, az úttörő Szimpla Kávézót négy bölcsész indította útjára 2001-ben, majd a sikeren felbuzdulva rá egy évre a Kert is megnyílt. A lepukkant hely, kaotikus design, és a mára ikonikussá vált Trabant-ülőhely egészen különleges hangulatot varázsolnak ezekbe a a belvárosi épületekbe.

Szimpla Kert
Szimpla Kert Fotó: funiQ

Instant és Fogas ház

A 2008-ban nyílt Instant romkocsmát két összenyitott bérházból fiatal művészek hozták létre. A 8 éven át működő szórakozóhelyet 2017 márciusában költöztették új helyre, az Akácfa utcára a Fogas Ház szomszédságába, akikkel összefogva új szórakozóhelyet hoznak létre. A magát kulturális befogadótérként definiáló Fogas Ház aktívan szerepet vállal a kortárs művészeti és kulturális életben, amelyet a tervek szerint a fúzió után is megtartanak, ahogy az Instanttól megszokott táncterek és zenei egyveleg is helyet kap majd Budapest egyik legnagyobb belvárosi szórakozóhelyén.

Ellátó Kert

A bulinegyed ütőerén, a Kazinczy utcában helyezkedik el ez a nyitott és fedett térrel is rendelkező romkocsma. A klasszikus csocsó és darts mellett akár pingpongozhatunk is a fedett részen, a helyi konyha specialitása pedig a mexikói gasztronómia. Bicikli- és kutyabarát hely.

Dürer Kert

A Városliget közelében, az ELTE bölcsészkarának korábbi épületében található ez a romkocsma. A hatalmas kerthelyiség mellett több tánctér és színpad, illetve remek előadók és koncertek garantálják a kocsmázók szórakoztatását. Kutyával és biciklivel is szívesen látnak bárkit, aki pedig kicsit mozogni is szeretne, csocsózhat, dartsozhat, pingpongozhat vagy petanque-ozhat. Pihenésképp pedig beülhetünk egy átalakított Volán busz belsejébe. 

További romkocsmák (a teljesség igénye nélkül): Anker't, Csendes, Élesztő, Grandio, Kuplung, Kőleves Kert