funiQ logo

Megvilágosodás-sztúpa, Becske

Sztúpákat több ezer éve állítanak Ázsiában, mára azonban Európában is több buddhista vallási épületet emeltek, Magyarországon ez szám szerint a hetedik. 

A buddhisták nyolc fő sztúpaformát tartanak számon, amelyek mindegyike egy-egy jelentős eseményt jelenít meg Buddha életéből.

A becskei Csiga-hegyen 2008-ban épült sztúpa Buddha 35 évesen elért megvilágosodását jelképezi. A kilenc méter magas építményt eredetileg Hamburgban akarták felállítani, ám a város vezetősége az utolsó pillanatban visszavonta az építési engedélyt, így kapta meg a lehetőséget az egyik hazai buddhista közösség. Láma Ole Nydahl kérésére és Serab Gyalcen rinpocse, nepáli buddhista tanító támogatásával kapott engedélyt Becske a sztúpa felépítésére.

Megvilágosodás sztúpa

Mivel későn derült ki, hogy Magyarországon épül fel a Megvilágosodás-sztúpa, a becskei buddhista közösségnek mindössze kilenc hét állt a rendelkezésére, hogy felépítsék a vallási épületet.  

Egy sztúpa látszólag nem egy nagy és bonyolult építmény, felépítése mégis hosszú és aprólékos folyamat, mivel különféle ereklyéket, vallási szövegeket és kis Buddha szobrokat is beleépítenek. 

Laikusként a sztúpa csak egy szépen díszített építmény, de a buddhisták úgy tartják, hogy a mindannyiunkban rejlő tökéletességet szimbolizálja.

A sztúpák építésének a fő célja az, hogy segítsenek a lényeknek megtisztítani a tudatukat a negatív benyomásoktól, és pozitív benyomásokat gyűjteni, ami így végső soron a megvilágosodáshoz segíti őket.

A különböző sztúpaformák közül a Megvilágosodás-sztúpa a buddhista gyakorlás célját szimbolizálja. Azt, hogy megszabadultunk a szenvedés forrásaitól, a zavaró érzelmektől, valamint teljesen kibontakoztattuk a bennünk rejlő tökéletes képességeket.

Látogatásának módja:

Egy sztúpát jobb kéz felé, tehát az óramutató járásával megegyező irányba kell háromszor megkerülni, mialatt jókívánságokat, jó szándékú gondolatokat fogalmazunk meg magunkban. Szokás ilyenkor egyfajta felajánlást is tenni, ami lehet egy gyertya- vagy füstülő meggyújtása, esetleg egy pár szál virág elhelyezése. 

A sztúpa köré kilógatott kék, fehér, piros, zöld és sárga imazászló-sorokon lévő tibeti feliratok békét, jólétet és teljes boldogságot kívánó imákat tartalmaznak. 

A sztúpa látogatásához nem szükséges buddhista vallásúnak lenni, vagy a Buddha tanai szerinti életmódot folytatni, de itt is be kell tartani a megszentelt helyeken szokásos viselkedési formákat (pl.: nem szabad a sztúpánál dohányozni).