funiQ logo

Templomrom a Káponkán, Buják

Hazánk legtöbb települése a török hódoltság idején elnéptelenedett, ezzel szemben Buják egyike a folyamatosan fennálló és működő templomos helyeknek. 

A községgel kapcsolatos első egyházi vonatkozású adat 1423-ból származik, amikor is Garay Miklós a bujáki várkapitány jogtalan adószedése miatt a helyi egyházat védelmezte.

Bujáktól északra van egy meredek domb, amelynek egyik fennsíkján az egyik régi templom romjai láthatók. A bujáki néphagyomány ezt a helyet „Káponkának” nevezte el.

A 11 méter hosszú, 5 méter széles, nyugat-kelet irányú templom valamikor a XVII. század második felétől kezdve vált használaton kívülivé. Ebben az időben új templom épült a faluban, ami helyett azonban száz évvel később felépítették a Szent Márton-templomot.

A XVIII. század környékén még jól láthatóak voltak a Szent Márton hegyen a templom romjai.

2013 óta a templom romjainak helyét messziről látni, ugyanis egy régi keresztet és pihenőhelyet állítottak fel mellette.