funiQ logo

Szent Mihály-templom, Varsány

Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben már szerepel Varsány plébániája. 

Az építés pontos ideje nem ismert, de feltárt maradványok bizonyítják, hogy eredetileg egy gótikus stílusú templom állt itt, amit a XVIII. században barokk stílusúra alakítottak át.

Egy 1957-es nagyszabású átépítés során kereszthajóval, szentéllyel és két sekrestyével bővült a római katolikus templom.

1985-86-ban készült el végleg a templom belseje, amikor Korga György befejezte a nyugati falat betöltő szekkó megfestését. A festmény Krisztus életét foglalja össze a születésétől a mennybemeneteléig.

A kereszthajós templom falai egyszerűek, csak a tornyon van néhány párkány és falitükör. Ablakai félkörívesek. A déli hajóoldal első és második ablaka között épségben megmaradt, csúcsíves, kő kapukeret került elő, rajta fekete, vörös festésnyomok láthatók. A második és harmadik ablak között a fal anyaga és néhány repedés jelzi a középkori hajótest sarkát.