funiQ logo

Állatkert, Kalinyingrád

Az 1896-ban alapított intézmény Oroszország egyik legrégibb és legnagyobb állatkertje. A közel 17 hektárnyi területen több száz faj több mint kétezer példánya él.

állatkert

Az állatkert egyben arborétum is, így az állatok mellett láthatunk ritka növényeket is.

Az állatkert nem kapott állami támogatást, így különböző programokat szerveztek, hogy megteremtsék a működéshez szükséges anyagi fedezetet. Koncerteket szerveztek, hőlégballon-bemutatót tartottak a század elején.

állatkert 1910-ben
Állatkert 1910-ben Fotó: Wikimédia Commons CC0

Az 1910-es évekre már rekordnagyságú állatállománnyal rendelkeztek. Az első világháborúban be kellett zárni az állatkertet, de utána már nem tudta visszaszerezni a régi dicsőségét, az állatok száma az ötödére csökkent. A II. világháborút már csak négy állat élte túl: egy szarvas, egy szamár, egy borz és egy víziló.

A következő évtizedekben  - köszönhetően más állatkertekkel való együttműködéseknek – az állomány újra gyorsan növekedni kezdett, és az egész állatkertet modernizálták.

A helyiek szerint a ’90-es években egy beszélő holló is lakott itt, akinek ugyan csak néhány szót tudott, de azokat olyan hangsúllyal ejtette ki, hogy minden látogatót ámulatba ejtett.