Amikor 1718-ban az első szlovákok és magyarok letelepedtek Békéscsabán, házaikat és templomukat még vesszőből fonták, amit sárral „vakoltak be”. A vert, vagy vályogfallal épült lakóházak a XVIII. században jelentek meg. Ezeket simléderes, más néven sipkás házaknak hívták. Elnevezésüket az utca felé félkörívesen előreugró nádfedelükről kapták. Ezek az épületek nagyon tűzveszélyesek voltak, ezért az 1830-as években megtiltották építésüket. 

Az első podsztyenás házak a XIX. század közepén kezdtek megjelenni. Valószínűleg a simléderes ház előreugró nádfedeléből alakult ki a podsztyenás ház oromtornáca. A nevét adó rész, vagyis a podsztyena a ház elejét és bejáratát védő előtér, amit ajtó választ el a tornáctól, illetve a portától.

A stílus fő jellemzője a tető „kiskanfaros” végződése, azaz az oromfal felett kissé lecsapott vége. Rendszerint ennek csúcsán egy faoszlop emelkedik. Alatta sokszor díszesen faragott, kifűrészelésekkel ékesített deszkaoromzat húzódik. A podsztyenát három faoszlop tartja, amiknek közét könyöklő tölti ki. Az épületek elejénél is faoszlopok húzódnak a földtől, egészen az ereszig, amelyeknek köze kivágásokkal díszített deszkákkal van kitöltve.

A régi időkben a tornác falának aljára fekete, vagy kék színű sávot festettek. Amelyik házban még hajadon lány lakott, ott az eladó leány erre a sávra ujjaival, ecsettel vagy lúdtollal tulipánokat, vagy rózsákat festett. Erzsébet királyné kívánságára egy csabai asszony Gödöllőn egy szobát festett ki ujja hegyével. 

A szegényebb parasztcsaládok házai „kiskanfarosak” voltak, de a podsztyenás épületekre jellemző egyéb stílusjegyek nem jelentek meg rajtuk. Házaik oromfala sem nyúlt túl a homlokfalon, nem tartották ereszét oszlopok, és tornácuk sem volt. 

Az 1860-70-es években a tehetősebb réteg házainak homlokzatát barokkos stílus jellemezte, míg oromzata vakolatdíszes volt, amelyen általában az építés évszáma jelent meg. Előreugró oromzatát és ereszalját téglaoszlopok vagy pillérek támasztották alá. Az oromzaton található évszámok alapján valószínűsíthető, hogy egy képzett kőművesmester egy rövid időszakban Békéscsabán dolgozott, ugyanis sem korábbról, sem későbbről nincsenek ilyen lakóházak a városban.

A lakóházak mindig hosszanti tengelyükkel merőlegesen épültek az utca vonalára.

A XIX. század első felében kezdtek el a házakba tisztaszobát építeni. Ekkor egy átlagos parasztház egy konyhából, két szobából, egy-két kamrából (padlásból és/vagy pincéből), a ház végében található kocsiszínből és istállóból állt. Az udvar végében pedig a disznóól és a másik istálló kapott helyet. A konyhák az 1900-as évekig szabad kéményesek voltak, a szobákat kemence melegítette. 

Békéscsabán a mai napig több száz podsztyenás épület található, amelyek közül nagyjából százon csak apró változások történtek az elmúlt száz-százötven évben. Ezekből azonban csak néhányat óv a műemléki, vagy a helyi védettség, és ezek sem a legjellegzetesebbek a podsztyenás házak közül.