funiQ logo

Jánosfalva (Ivanovac)

Az alig több mint ezer lakosú falu Antalfalva (Antunovac) községhez tartozik. A délszláv háború ezt a környéket sem kímélte, az áldozatok emlékét külön emlékmű őrzi. A településen lipicai lótenyésztéssel is foglalkoznak.

háborús emlékmű Fotó: Zöld Eszék/Antunovac

Látnivalók

Emlékmű

Az emlékmű a délszláv háború ivanovaci védőinek és civil áldozatainak állít emléket. 2011. november 20-án adták át az ivanovaci lakosok száműzetésének huszadik évfordulójára. Az emlékművön – amely a délszláv háborúnak állít örök emléket – olvashatók az Ivanovacon és környékén elesett áldozatok nevei.  

Kórógyvári falak

Ez az erőd egy időszámításunk előtti településre épült, amelynek területén később egy római erőd is állt. Az erődöt a Kórógyi család építette a római erőd helyén 1250 körül, hogy a tatár betörések elleni védelemül szolgáljon. Cölöpös technikával készítették a kórógyvári mocsár területének északkeleti részén. Elhelyezését és konstrukcióját tekintve egyedi példája a középkori mocsaras területeken lévő városok erődjeinek, azaz a „Wasserburgnak“ Horvátországban. A torony alaprajza kör alakú, átmérője körülbelül 40 méter. A XVII. században az erődítményt „Dirutim Castellum Korogyvar” néven említik, mint várost a mocsárban. Különleges és egyedülálló a horvátországi erődök között a speciális tölgyfa oszlopépítési rendszernek köszönhetően, amelyeket keresztbe fektettek a mocsaras alapzatra. A terület lecsapolását követően a falak kiemelkedve láthatók. 

Kórógyi vár Fotó: Zöld Eszék/Antunovac
A kórógyi vár

Lipicai lótenyésztés

A Jazbec család több mint 25 éve foglalkozik lipicai lovak tenyésztésével, 2005-ben hivatalosan is regisztrálták, mint az első magán lipicai istállót Horvátországban. A sokéves munka eredményeként több mint 150 lipicai leszármazottal büszkélkedhetnek. Jelenleg húsz lipicai fajtát tartanak, amelyből 13 tenyészkanca. Résztvevői számos kulturális eseménynek és állattenyésztési kiállításnak, ahol már több díjat is nyertek. A tenyésztésen kívül az istállóban lovarda is működik, ahol a lovakat szerető fiatalok gyűlnek össze. Egy díszes fehér fiákerrel esküvők alkalmából, illetve látogatócsoportok részére lovas kocsizást is vállalnak. 

lipicai lovak Kórógy váránál Fotó: Zöld Eszék/Antunovac

Szent Rozália-templom

A plébániatemplom 1904-ben épült, alapterülete 243 m². A háború következtében 1991-ben súlyosan megsérült, majd ezt követően újjáépítették. A templomhoz tartozik egy paplak is, irodával és osztályteremmel.

Szent Rozália-templom Fotó: Zöld Eszék/Antunovac

Túraajánlatok

Története

Habár az első írásos feljegyzések nem ugyanazon a helyszínen említik Ivanovac, illetve Ivanfalo települését, a pápai tized listájában 1332. évében, de főként 1469-ben Kórógy Gáspár nemes birtokainak listájában, azt viszont biztosan tudjuk, hogy Ivanovac mai elhelyezkedése szerint, az akkori üres területen 1836-ban már lakott volt.

A középkorban a mai Ivanovac helyszínén egy falu és Ders (Držanica) katolikus egyházközség helyezkedett el, a helység elnevezése pedig egész 1851-ig megmaradt, és attól kezdve 1875-ig hivatalos- és közhasználatban a horvát neve, Ivanovac használatos.

Az akkori új lakosok, első háztulajdonosok és földművesek, akik főleg németek voltak, az iskolában a tanórák mellett istentiszteletet is tartottak, mint ahogy az szokásos volt a katolikus nemzeteknél. 1904-ben felépítették a Szent Rozália templomát, mely később plébániatemplommá vált.

A helység elnevezése fennmaradt egészen az új tulajdonos, a szerb Maksimović Jovan megérkezéséig, aki egy nagyobb földterületet birtokolt Antunovac és Ivanovac mellett, majd nagy politikai befolyás által 1875-ben a település nevét ismét megváltoztatják Jovanovacra. A település akkoriban Kolođvar pusztával együtt 138 házzal és 981 lakossal rendelkezett.

A független Horvát Köztársaság megalakulása következtében és az akkori Jugoszláviával való alkotmányos kapcsolatok megszakítása után 1991-ben függetlenségi háború tört ki. 1995-ben, a Honvédő háború befejezését követően, illetve a békés reintegrációs folyamat során Ivanovac lakosai is visszatértek elhagyott otthonaikba.