funiQ logo

Nosza (Nosa)

Bácska északi részén helyezkedik el, Szabadkától 16 kilométerre keletre, a Ludasi-tó mellett.

Rókatanya
Rókatanya Fotó: funiQ
helyi ételek a Rókatanyán
Helyi ételek a Rókatanyán Fotó: funiQ

Látnivalók

Noszai templom

A település Szent Ágostonról elnevezett templomát 2007. március 25-én szentelték fel. Az épület 140 négyzetméteres, 100 ülőhellyel rendelkezik, és a kórusban még 100 személy fér el. A szentély felett hittantermet rendeztek be.

Szent Ágoston-templom
Szent Ágoston-templom Fotó: funiQ

A noszai általános iskola

A noszai általános iskola, az egyik legrégibb iskola ezen a környéken,mely az 1900-as évek elején épült. Az 1990-es években nagyon rossz állapotban volt, de csak  2005-ben sikerült felújítani az épületet. Összevont alsós osztályok működnek itt, illetve az épületben óvoda is van. Az udvarába játszóteret is létesítettek a gyerekek számára.

Feltárt régészeti lelőhelyek

Egyik legjelentősebb régészeti lelőhely a Nosza-hingai temető, ahol még a neolitikus korból való leletekre, majd a további ásatások folyamán a XI-XII. századból feltárt sírokból ruhadíszekre és korabeli pénzekre bukkantak. A Nosza-hingai temető közelében a Nosza-Őrhegyen található temető, az előkerült leletek alapján a XI. századból való, illetve a korabeli pénzek is igazolják az Árpád-kori betelepülést.

Egy másik jelentős lelőhely a Nosza-gyöngyparti temető, ahol a rézkorszakból fennmaradt bodrogkeresztúri kultúra csontvázas sírjait tárták fel.

Egyéb látnivalók: Rókatanya

Rókatanya, skanzen belső
Rókatanya, skanzen belső Fotó: funiQ

Története

Nosza nevének mondája szerinta„Nosza, fogjunk össze! Nosza, ne hagyjuk magunkat!” felszólításból származik, amelyet a falu fiataljai kiabáltak, amikor a mulatságokon összekülönböztek más falvak fiataljaival. Az 1990-es évek elején Ludashoz tartozott, majd a közigazgatásilag Hajdújáráshoz csatolták. A település végén az utca egyik fele Noszához, másik fele pedig már Szalatornyához tartozik a magyarkanizsai községben.