Katymár
"A város értékű falu" a mottója ennek a szerb határ menti településnek. Az évszázadok során lezajlott lakosságcserék, a betelepítések és kitelepítések után magyarok, bunyevácok és német nemzetiségűek élnek a közel kétezer fős faluban. A központban egy szép templom áll, de mindenképpen érdemes felkeresni a falutól egy rövid sétányira található Vodica-kápolnát és Szentkutat.
Túraajánlatok
Látnivalók
Nepomuki Szent János templom A község központjában álló templomot 1807-ben építtette Latinovics János és József. 1902-ben a templomot kibővítették.
Vodica-kápolna és Szentkút A Katymárról Kövesmajor felé vezető földút mentén – a falu nyugati szélétől mintegy negyed óra járásnyira – fekszik a Vodica-kápolna és szentkút. Az 1960-as évekig a hívek adományából és kezdeményezésére létrejött kegyhely volt a katymáriak és a környékbeli helységekben és pusztákon élők egyik legfontosabb búcsújáró helye. A kegykápolna szláv neve Vodica (vizecske), s mint ilyen, közkedvelt búcsújáróhelye nemcsak a magyar katolikusoknak, hanem a bunyevácoknak, sokácoknak, szlovákoknak és németeknek egyaránt.
A Vodica-kápolna eredete homályos. Okmányokból csak annyi ismeretes, hogy a két forrást, amelyek a Szentkutat képezik, már a 18. század folyamán vallásos tisztelet vette körül. Az idők folyamán a kegykápolna több átalakításon ment keresztül. A zarándokok száma is egyre nőtt, ezért Kalocsa kérésére VII. Piusz pápa 1817-ben kegyhellyé nyilvánította, és búcsúkat engedélyezett az idejövőknek.
Több legendát is számon tartanak a forrással kapcsolatban. A magyarok szerint egy Mária-kép függött itt egy fán, és egyszer egy vándorlegény pihent meg alatta. Éppen szomorú sorsán kesergett, amikor egyszer csak vízcseppek hullottak karjaira. Mivel eső nem esett, a legény kíváncsian nézett fölfelé, és úgy látta, hogy a Szűzanya szemeiből hullottak a könnyek. A Szűzanya meg is szólalt és azt mondta, hogy merítsen vizet a forrásból. Sehol sem látott azonban forrást a vándor, de a földet kémlelve észrevette, hogy Mária könnyeiből forrás fakadt.
A szerbek elbeszélése szerint egy magyar és egy szerb diák vándorolt ezen a tájon, amikor farkasok támadták meg őket. Ekkor észrevették a közelben egy magas fán a Szűzanya képét, ezért hozzá fohászkodtak, és így megmenekültek. Látták, hogy a fa alatt két forrás csobog. Megfogadták ekkor, hogy ezt a helyet a Boldogságos Szűz Máriának fogják szentelni, ki-ki saját hitvallása szerint. És azóta is, az egyik forrás körül a katolikusok, a másik forrás körül pedig a görögkeletiek szoktak áhítatoskodni.
Mándity Mihály (szerbhorvátul: Mijo Mandić) emlékoszlop
A katymári születésű 1857-től 1945-ig élt bunyevác újságíró, irodalmár és tanár emlékoszlopát tekinthetjük meg.
Egyéb látnivalók: Könyvtár, Információs és Közösségi Hely, Horgásztó (Batinkov-tó), Löszfal, Kerekól, Református Imaház, Millennium Emlékmű, régi traktor.
Szálláshelyek
Legközelebbi szálláshely: Bácsalmás
Története
Egyes elméletek szerint a falu neve személynévi eredetű: régi magyar személynév és a török katmak (keveredni) igéből képzett szó. Az újabb kutatások kun eredetűnek vélik, és a török „szökik, menekül" szóra vezetik vissza. A kunok jelenléte a szomszédos Borsódon és a tőlük keletre fekvő Kunbaján, Tompán oklevelekkel igazolható. Van azonban egy népi változata is a név eredeztetésének: a - ma már romokban heverő - Vodicán túl hajdan egy csárda állt, amelynek két lánytestvér, Kati és Mari voltak a tulajdonosai. Nevükből először Katimari, majd Katimar lett, végül pedig Katymár formában véglegesedett a község neve.
Az első írásos emlék 1388-ból ered. Ebben Kachmar néven, Bátmonostori Töttös László birtokainak felsorolása között szerepel. A következő évszázadban peres iratokban említik, 1466-ban Kathmar, 1494-ben Kathymar néven. Szerepel az 1520-as és az 1521-es Bodrog vármegyei dézsmajegyzékeken is. Lakói ekkor még magyarok, egyes feltételezések szerint kunok voltak.
1590-ben huszonkét adózó házzal tüntették fel a községet. 1598-ban a Pálffy Miklós esztergomi kapitánnyal kötött egyezséglevélben neve Kachmar formában szerepel. Az 1699-es megyei összeírásában nem említették. A XVIII. században a felszabadító harcok és a Rákóczi-szabadságharc következtében ismét megfogyatkozott a Bácska lakossága.
II. József 1768-ban beutazta a Bácskát, és azt tapasztalta, hogy sok terület hever még parlagon. Ezért igyekezett szaporítani a népesség számát és emelni a gazdálkodás színvonalát. Német bevándorlókat keresett, azonban ez nem tűnt könnyű vállalkozásnak. Ezért II. József 1782. szeptember 21-én Frankfurtban kiadott pátensében kiváltságokat és előnyöket helyezett kilátásba a betelepülők számára. A teljes vallászabadság mellett minden családnak új házat, kertet, elegendő földet, háziállatokat és házieszközöket ígért.
A németek tömeges elvándorlását azonban nemcsak ez idézte elő. A birodalom egyes területeit (Pfalz, Würtemberg, Baden) túlnépesedés veszélye fenyegette a XVII. század második felében, ezt nehezítette a 30 éves háború okozta elszegényedés is. A felgyülemlett társadalmi feszültség levezetésére jó lehetőségnek kínálkozott a török hódoltság alól felszabaduló gyér népessé¬gű magyarországi területek benépesítése.
Mária Terézia idején Vaskút, Csávoly, Madaras kapott német lakosokat. A XVIII. század végén Bácsalmás, Bácsborsód, Felsőszentiván és Katymár lakosságát gyarapí¬tották. Csataljáról, Tolna és Baranya megyétől, Hajósról, Nemesnádudvarról, Császár¬töltésről és Soroksárról is kerültek németek Katymárra. Ezekben a községekben a németek a bunyevácokkal és a magyarokkal vegyesen éltek. így alakult ki Katymár, mint háromnemzetiségű falu.
A kamarauradalmi falu legkorábbi pecsétje 1744-ből való, felirata „Selo Kagmar”. 1748-ban az érseki hatóság önálló plébániát alapított, az 1760-as években katolikus bunyevácokat telepítettek a faluba. A századfordulóra a lakosság közel 3000 főre gyarapodott.
Katymár 1800-ban borsodi Latinovits Péter fiai, János és József tulajdonába került. A falu kegyuraiként először templomot építtettek, amelyet 1807-ben Nepomuki Szent János tiszteletére szenteltek fel. 1821-ben szolgálati lakással egy nagyobb iskolát, majd kastélyt és rezidenciájuk mellett magánkápolnát építtettek. 1846-ban a falu két országos vásár tartására kapott engedélyt. Az 1873-as magyar polgári közigazgatás bevezetésével a 4648 fős nagyközség az újonnan szervezett Almás székhelyű II. Felső járáshoz került.
1884-ben Mándity Mihály tanító beindította a Neven című bunyevác lapot, és még ebben az évben, Mária mennybemenetele ünnepére közadományból kápolnát emeltek a Vodica forrásnál.
Az 1900-as népszámlálás idején 850 házban 4 645-en laktak, anyanyelvük szerint 368 magyar, 2562 német, 1689 bunyevác, 17 szerb, 5 horvát és 4 szlovák. A római katolikusok mellett 17 görögkeleti és 75 izraelita vallású volt. Az 1920-as években a tanyavilággal együtt közel ötezer fős faluban gazdakör, ipartestület, polgári olvasókör, sportegyesület, önkéntes tűzoltó testület, vadásztársaság, vörös kereszt, leventeegyesület, olvasókör, valamint mozi is működött.
A II. világháború után, 1945-ben 44 személyt hurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba, 1946-ban pedig 1340 németajkú lakost telepítettek Németországba. A kitelepítések után 365 ház vált üressé, amelyeket betelepülő családok kaptak meg. Több év telt el, mire a gazdasági élet fejlődésnek indult.
A délszláv és a magyar tannyelvű iskola összevonásával az országban az elsők között itt alakult meg a nemzetiségi, nyelvi tagozatos általános iskola. 1970 szeptemberétől a tanulók heti öt órában tanultak horvát, illetve német nyelvet.
Katymár testvértelepülése a németországi Waldstetten, ugyanis ebben a kisvárosban és környékén élnek a kitelepített katymári németek és utódaik.
