Hívogató Hetés túra II. (69 km)

Felsőszenterzsébet – Nemesnép – Baglad – Resznek – Belsősárd – Zalaszombatfa – Szijártóháza – Gáborjánháza – Bödeháza – Gáborjánháza – Rédics – Lendvadedes – Lenti – Csesztreg – Felsőszenterzsébet

Az Őrség szomszédságában egy kevésbé ismert, határ menti kis tájegység falvaiban talán az idő még mostanság is meg-megáll néha. A Hetés a trianoni határmódosítás után hosszú-hosszú időre elrejtőzött a világ szeme elől, talán éppen ezért maradhatott meg a mai napig szinte érintetlen, különleges hangulata…   

Felsőszenterzsébetről Szentgyörgyvölgyön és Márokföldön át félórás kényelmes kerékpározással juthatunk el Nemesnépre, majd haladjunk tovább a harangláb mellett. A Csesztreg-Rédics utat elérve érdemes kis kitérőt tennünk Baglad felé. A település látnivalója az 1797-ben épült római katolikus műemlék harangláb. A Kerka vidékére jellemzően magas nyakú, nyitott szoknyás, zárt harangházas építmény szerkezetével és formájával egyedülálló hazánkban. Különlegessége a kettős kereszt alakban fektetett talpgerendázata, mely nyolcszögletű alaprajzot formál. A szoknya belső sarkait nem külön oszlopok, hanem középről indított ferde támaszok tartják. Már Bagladban is, ám általánosan az egész Hetésben számos gólyafészket és gólyát láthatunk: a régi mocsárvilágnak ugyan már nincs nyoma, de a kötött talajú, nedves rétek elegendő táplálékkal szolgálnak kedves madaraink számára.

A haranglábtól visszafordulva immár egyenes úton érjük el a közeli Reszneket. Kialakulásában az egykori fontos útvonalak közelsége szerepet játszhatott. A XIV. század eleji források már templomát is megemlítik, védelméről pedig a mocsaras területek által körülvett földvár gondoskodott. A falu előtt, a temetőt elhagyva baloldalon múlt század eleji szép kőkeresztet láthatunk.  A község nevezetessége az egyemeletes, műemlék jellegű Tauber kastély (1770) és mellette álló négyszintes, nyeregtetős magtárépület. Utóbbit néhány éve felújították, ám a kastély épülete bizony komoly renoválásra szorulna. Resznek katolikus templomának érdekessége, hogy a torony nem az épület hosszanti tengelyén, hanem ahhoz eltoltan épült. A térségbeli más templomoknál nem láthatunk ehhez hasonló elrendezést.

A település életének érdekes eseménye a Szent István napján tartott parasztolimpia. Természetesen a sportágak: a zsákban futás, talicskatolás, rönkhúzás és petrencehajítás mind a mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódnak. A versengés fontos eleme a nevező települések polgármestereinek kaszálóversenye valamint a szabadtűzön való pörköltkészítés is.

A falutól rövid idő alatt érjük el Belsősárdot. Szépen felújított, tornyos faluháza előtt jobbra kanyarodunk el a Hetés irányába. Utunkat a néhány éve átadott árvízvédelmi rendszer gátja kíséri, mely Resznek, Belsősárd és Zalaszombatfa területén épült, a Kebele patak által veszélyeztetett hetési és szlovéniai települések védelmére.  A nyári napmelegben kiszáradt árteret látva nehéz elképzelni, hogy az 1998-as árvíz közel 2000 hektár földterületet és nyolc települést öntött el Rédics és Alsólendva térségében. Az építési területen régészeti leleteket tártak fel, így a reszneki földvár egyes részeit és a Zalaszombatfa melletti római halomsírokat.

De itt már a Hetés kapujában vagyunk! Honnan ered a különösen hangzó elnevezés? A Hetés eredetileg a régi Zala vármegyének azon hét települése volt, melyeknek neve a „háza” utótagra végződik. Ezek közül ma is létezik: Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza. Gálháza, Pálháza és Nyakasháza azonban csak a nevében maradt fenn. A közigazgatásilag és kulturálisan az alsólendvai járáshoz tartozó tájegység 1920-ban elszakadt központjától, Alsólendvától. Csaknem mindegyik faluban találhatunk egy nem túl régen épített kápolnatemplomot. A római katolikus vallást mélyen gyakorló, korábban az elcsatolt dobronaki vagy lendvai templomba járó lakosság szorgalmát, hitbuzgalmát és összefogását jelzik e kicsiny épületek, melyek egytől-egyik az új államhatár kialakítása után létesültek.

Az első hetési településünk Zalaszombatfa. A közepén álló, érdekes (négyzetbe ágyazott hatszög alapon emelt) sisakos tornyú Szent Péter és Pál kápolnát 1934-ben szentelték fel. A településen 1909-ben emelt kőkeresztnek különlegessége, hogy talpazatán három szoboralakot láthatunk. Néhány régi lakóépület homlokzatán szép vakolt díszítéseket figyelhetünk meg. A faluból kiérve azonnal feltűnik a szomszédos Szijártóháza, melyet balra letérve néhány száz méter megtétele után érhetünk el. Az aprócska faluban nem épült templom, ám kecsesen álló szoknyás kis haranglábja figyelemre méltó.

A Hetés jelenlegi magyar központja, Gáborjánháza a következő falu. Neve valószínűleg az itt letelepedett első család személynevéből ered. Temploma parányi mérete ellenére impozáns megjelenésű: építésekor az igazi nagy barokk templomok stílusjegyeit - íves vonalvezetésű oromhomlokzat, órapárkányos, kis magasságú íves toronysisak - alkalmazták. Érdekesség, hogy a harangját csaknem három évszázaddal a templom építése előtt öntötték, Grazban. Az épülettel csaknem átellenben, a régi temetőben néhány szépen kovácsolt vaskeresztet láthatunk.

Gáborjánházától észak-nyugati irányban találjuk Bödeházát. A településhez tartozik a határ közvetlen közelében elhelyezkedő Szentistvánlak is. Mind a két településrész külön kápolnát építtetett: a szentistvánlaki kápolnát 1943-ban, míg a bödeházai Urunk mennybemenetele kápolnát csak 1949-ben szentelték fel. Az előbbi épület egyszerű felépítésű, ám magas toronysisakos, míg az utóbbi a gáborjánházaihoz hasonlóan díszes, barokkos stílusjegyeket mutat.

Megemlítjük, hogy május végén szervezi meg a négy falu együttesen a „Hetés Vendégül Lát” elnevezésű, főleg gasztronómiai érdekességeket bemutató rendezvényt. Különleges ételeket ismerhetünk meg itt: a fumut (kelt kalács), a langallót (kenyérlángos), vagy az errefelé oly népszerű hőkön sült perecet. Az étkek mellett a vidék kézműves kultúrájában is gyönyörködhetünk: megnézhetjük például Bödeházán a hetési tájboltban, hogyan készül a hetési szőttes.

Szentistvánlak végén a földút már a szlovéniai Zsitkócra vezet át. Visszafordulva Gáborjánházán át kerékpározunk Rédicsre. A település már a történelmi idők kezdetén meghatározó volt, itt vezetett a híres Borostyánkő út. Nevét 1236-ban említi először magyar nyelvű oklevél. Már messziről feltűnik a Szentlélek templom, melynek két oltára van. A késő barokk stílusú főoltár képe 1823-ból származik.  A templomtól elhaladva, csaknem a falu végén találjuk az 1800-as évek végén épült Hetési Tájházat. A zsuppal fedett, füstös konyhás, azaz kémény nélküli boronaház a korabeli őrségi népi épületekkel mutat közeli rokonságot. Megcsodálhatjuk a főhomlokzat szépen faragott deszkaoromzatát. Az épületnek nincs tornáca, az eresz szélesebb kialakítású a bejárati oldalon. A berendezése a múlt század elejének falusi mindennapjait idézi.

Rédicset elhagyva az út déli irányba fordul és mintegy három kilométeres, folyamatosan, de enyhén emelkedő úton érjük el a tölgy és bükk erdők borította dombok által övezett Lendvadedest. A falucska határában a csodálatos fekvésű horgásztavat pillanthatjuk meg először. A hangulatos tó mellett valóban érdemes kicsit megpihenni és akár a honos halakat ismertető tanösvényt is bejárhatjuk. A település jellegzetes építménye a katolikus harangláb, melyben két eltérő nagyságú harangot találhatunk; valódi ritkaságnak számít ez még a „haranglábak földjének” nevezett Kerka völgyében is.

A harangláb mellett balra fordulva és a faluból kiérve rövid, de meredek emelkedőn juthatunk fel a dedesi szőlőhegyre. A falu fölött húzódó kis-hegyi pincesoron a szőlőtermesztéshez és feldolgozáshoz kapcsolódó több régi épületet találunk. Említést érdemel az a zsúpfedeles, fehérre meszelt falú, zöld zsalugáteres boronaház, melyet a hagyományokat követve újítottak fel. A dombtetőn a piros turistajelzésen jobbra fordulva kerekezhetünk fel a 332 magas Tenkére, majd a jelzésen tovább haladva egy meredek lejtőn ismét a lendvadedesi haranglábhoz érkezünk. A tó mellé érve térhetünk rá a szinte nyílegyenes, Lentibe vezető kerékpárútra. Kényelmes gurulásban lehet részünk az egyenletesen lejtő, csaknem négy kilométeres útszakaszon és helyenként a kilátás is lenyűgöző.

Lenti a Kerka völgyének központja, nagy valószínűséggel már a római korban lakott település volt. Az első oklevelek 1237-ben említik meg. A középkorban nagy jelentőséggel bírt, a XIV. század végén mezővárosi rangra emelkedett. A török időkben erős, jól védhető vára volt, ám a hódoltság után megtorpant fejlődése csak évszázadokkal később, 1925-ben indult meg ismét, amikor az elcsatolt Alsólendva helyett Lenti lett a járási székhely. 1978-ban nyilvánították várossá. Termálfürdője jól ismert tágabb környezetében, a közelmúltban szépen felújított fürdő területén jótékony hatású energia pontokat is találhatunk.

A mai Lentiben nem sok régi építményt láthatunk. Ezek egyikre a főtéren álló Szent Mihály templom, mely eredetileg 1692-ben készült el, majd a XVIII. század utolsó harmadában megnagyobbítva copf stílusban újjáépítették. Freskóit id. Dorfmeister István készítette. Főoltára késő barokk stílusban 1790-ben készült, ettől régebbiek a rokokó faragású padok. Említést érdemelnek a város barokk szobrai. A közel hat méteres magasságú Szentháromság szobor a templom környezetének legrégebbi (1755) szobra. Az 1795-ben alkotott Keresztelő Szent János szobor villámcsapás következtében ledőlt és hosszú ideig romként hevert. A Göcseji Múzeumban restaurálták, majd a középkori alapokon a XVIII. században épített lenti vár előtt ismét felállították. Ma a város egyik legértékesebb műemléke.

A természet kedvelői szép pihenőhelyeket találhatnak a mumori városrészhez vezető út mellett, a Kerka partját övező Parkerdőben, mely különösen tavaszi virágpompájával nyújt felejthetetlen látványt: a Kerka völgye legjelentősebb tavaszi tőzike állományának élőhelye. Az Erdei Kisvasút Múzeuma ipartörténeti érdekesség, mely hazánk jelenlegi leghosszabb keskeny nyomközű vasúti hálózatának kialakulását követi nyomon. A kisvasút vonalának egy részén menetrend szerinti személyforgalom is bonyolódik. A vasút megépítését a fában gazdag dél-zalai és göcseji erdők fakitermelésének ipari méretűvé válása tette indokolttá a 20. század első évtizedeiben.

Lentiből Csesztreg érintésével jutunk vissza a Felsőszenterzsébetre.

 

 A túraleírást az őrségi Tornácos Vendégfogadó készítette.