funiQ logo

Kerecseny

Kerecseny Zala megyében található község. A Nyugat Dunántúli zsáktelepülés Zala megye keleti részén, Orosztony mellett találjuk. Zalaegerszegtől, Nagykanizsától is kényelmesen elérhető távolságokra fekszik.

A Kis-Balaton pedig 10 perces kocsiúttal érhető el.

Túraajánlatok

Története

A község, népességét tekintve nem nagy, de az ott lakók gondosan ügyelnek településük szépségének megőrzésére. A környéket dombok, erdők övezik.

Kerecseny nevét először 1255-ben említik Kerechen néven. A település Várföld volt, amelynek egy részét IV. László király eladományozta. 1345-ben Kapulnas-Kerechun néven említik, 1472-ben pedig Alsókerecsen és Felsőkerecsenyként említik, immáron elválasztva a települést.

1715-ben a település nemesi közigazgatás alatt állt.

A fennmaradt források szerint 1513-ban a két település (Alsókerecseny és Felsőkerecseny) nemesség lakta volt, az 1150-es években még nemesi kúria is található volt itt.

Abban az időben nagy szőlő- és gesztenyebirtokok voltak a településen.

Az erődítményt 1600-ban felgyújtották (őrség), és nem építették újjá. Ekkor tűnt el a település neve is, amelyet az 1690-es évek körül újra említenek.

A XVI-XVII. században nagy fejlődésnek indult a település. A 18. században temploma is volt.

Az 1800-as évekből való összeírások szerint kiderül, hogy 463-an laktak Kerecsenyen.

A 80-as évek végén a település házainak fele üresen állt, mára viszont sok házat vásároltak meg a külföldiek a szép környezet miatt. Jelenleg 281-en laknak Kerecsenyben, ez azt mutatja hogy a lakosság száma csökkent.