Szentendre

A város már a római korban is fontos települése volt a régiónak, mivel itt húzódott a Római Birodalom keleti határát védő erődrendszer, a limes. Szentendrén az Ulcisia Castrát, azaz Farkasvár elnevezésű erődöt építették fel. Az erődítményben még császárok is megfordultak, körülötte pedig egy polgári település alakult ki. A város nem csak védelmi szempontból volt jelentős a rómaiaknak, határában a tehetősebb polgárok villákat építettek, hogy a gyönyörű természeti körülmények között gazdálkodhassanak. A rómaiak jelenléte nemcsak Szentendre első fénykorát jelentette, hanem utaikkal és épületeikkel meghatározó volt a város mai szerkezetére nézve is. Egészen az V. századig tartózkodtak is, amikor a keletről betörő népek miatt feladták itteni őrhelyeiket. A régészek azóta számtalan, ebből a korból származó sírt és a Skanzen területén egy villa falait is feltárták.

Szentendrét a magyarok rögtön a honfoglalás után birtokba vették, az itt található római őrhelyeket Kurszán fejedelem és népe foglalta el. A település első írásos említése 1009-ből származik, amikor István király a veszprémi püspökségnek adományozta. Szentendre ekkor a jelenlegi belváros helyén terült el, volt saját temploma és egy királyi udvarháza. Nevét a templom védőszentjéről, Szent Andrásról kapta (latinosan Sanctus Andreas), ennek későbbi alakváltozata az Endre.

A XIII. században Szentendre már főesperesi székhely és egyházi központ. Már csak azért is jelentős volt akkoriban, mert királyi fővárosok között feküdt.

Buda 1541-es elfoglalása után a törökök csaknem teljesen lerombolták. A középkori Szentendre szinte teljesen eltűnt, egyetlen ma is látható épülete a vártemplom, amely emiatt a város szimbólumává vált.

A XV. században a törökök elől több balkáni nép, bolgárok, dalmátok, szerbek menekültek Magyarországra, egy részük Szentendrén telepedett le. 1690-ben egy újabb, hatalmas menekültcsoport érkezett a városba, és szembesült a lerombolt Szentendre látványával. A szerbek ekkor több fatemplomot építettek, és ezek körül telepedtek le külön csoportokban. A XVIII. században ezeknek a korai templomoknak a helyén épültek a ma is látható barokk kőtemplomok. Elkezdett kialakulni Szentendre mai városképe. Mivel a helyi szerb ortodox felekezet számos kiváltságot kapott a császári udvartól - többek között szabad vallásgyakorlást - így a XVIII. században Szentendre virágzó várossá fejlődött. Gazdasági fellendülésüket a helyi szőlőföldeknek, az iparnak és a kereskedelemnek köszönhették.

A XIX. században természeti katasztrófák állították meg Szentendrét a fejlődés útján. Több árvíz is pusztított a városban, és a gazdaságilag fontos szőlőtermelést pedig egy filoxérajárvány tette tönkre. Iparilag is elmaradt a város, nem tudta tartani az iramot a rohamosan fejlődő országgal. A hanyatlás megállítása Dumtsa Jenő polgármester nevéhez fűződik, aki új szántóföldeket létesített mocsarak lecsapolásával és az elpusztult szőlőtőkék helyére gyümölcsfákat telepített. Fontos lépcső volt a fejlődésben a városi vonat- és gőzhajóforgalom elindulása. A forradalom után a lakosság összetétele is átalakult, mivel sok szerb vándorolt vissza Szerbiába, ezzel párhuzamosan pedig szlovákok és németek települtek be Szentendrére. A század végére a városnak már helyi sajtója is van.

Az I. világháborút követően Szentendrén kialakult az iskolarendszer, több helyi felekezet is működtetett intézményt a városban. Ez időben alapították meg a szentendrei festőiskolát, amelynek köszönhetően még jobban fellendült az itteni kulturális élet. A II. világháborút követő időszakban itt élt és alkotott Hamvas Béla és Németh László, de járt itt Kassák Lajos és Vas István is.

Szentendre az 1960-as években hivatalosan is a megye kulturális központja lett, ekkor kezdődött meg a Skanzen építése is. Sorra nyíltak a galériák és múzeumok, felújították a műemlék házakat. Ennek hatására egyre több turista érkezett a városba.