Széchényi Mauzóleum, Nagycenk

A mauzóleum épülete a Szent István plébániatemplom közelében, a nagycenki temető területén található. Az 1778-ban nyílt sírkertet még Széchényi Antal özvegye, Barkóczy Zsuzsanna engedte át használatra Nagycenk és Kiscenk lakóinak. Az özvegy a terület biztosításán kívül a temető akkori közepén kápolnát is építtetett. Ezt a kápolnát bővíttette ki Széchényi Ferenc Ringer József soproni építész tervei alapján 1806 és 1819 között egy klasszicista előcsarnokkal és a családi mauzóleummal.

Széchenyi Mauzóleum
Széchenyi Mauzóleum Fotó: funiQ

A temető kapujától egyenes út vezet a családi sírbolthoz. A bejárata két dór oszlop között nyílik, melyek a párkányt és felette a timpanont tartják. A kapu felett a hit allegóriáját ábrázoló félköríves dombormű látható. Az ajtón belépve jutunk a téglalap alakú előcsarnokba, amelyet ion oszlopok tagolnak három, kazettás mennyezetű hajóra. Ebből a csarnokból nyílik egy keskeny ajtón keresztül az ovális alaprajzú, kupolás boltozatú barokk kápolna, amelynek mennyezeti freskóját Dorfmeister Istvánnak tulajdonítják.

A kápolna falain lévő aranyozott fafaragások főpapi jelvényeket ábrázolnak. Az ajtó fölött Philipp König soproni orgonakészítő által készített hangszer található a XIX. század elejéről: ezen az orgonán egykor Liszt Ferenc is játszott. Az oltárkép Hess Mihály egri festő munkája, Krisztus mennybemenetelét ábrázolja. Az oltártól balra a sekrestye, jobbra a kripta lejárata nyílik.

Maga a mauzóleum két részből áll: a barokk kápolna alatti ovális, boltozott térből, és az előcsarnok alatt húzódó kereszt alakú sírboltból.

Az első, ovális térben jobbra a piedesztálokon két szív alakú urna látható, ezeket Széchényi Ferenc készíttette szülei emlékére. A másik oldalon nyugszik Széchenyi István és felesége, Seilern Crescentia is. A grófot temették először a már elkészült mauzóleum ezen részébe 1860-ban.

Az előcsarnok alatt húzódó sírboltba 1809-ben temetkeztek először, még a föld feletti építmény elkészülte előtt. A következő szertartásra 1811-ben került sor, amikor újratemették Széchényi Pál kalocsai érseket. A maradványokat a sopronbánfalvi kolostor kriptájából hozták át ide. A kereszt főágában, az ovális tér oltárával szemben, a felső sorban nyugszik a sírbolt építtetője, gróf Széchényi Ferenc, mellette felesége, Festetich Julianna grófnő, körülötte idősebb fiai a feleségeikkel és azok leszármazottaival.

A kereszt oldalsó ágában Széchényi Pál érsek koporsójával szemben található az a fémláda, amelyben egykor Széchenyi István halálakor viselt ruhadarabjait őrizték (ezeket ma a kastélyban tekinthetjük meg). Ma már csak a golyó által kiszakított koponyacsontot láthatjuk benne.

A család az utolsó évtizedekben már az épületen kívül volt kénytelen temetkezni. A mauzóleum mögötti füves területen háromlépcsős talapzaton nagyméretű síremlék látható. Az alatta levő kripta a Sopronból, Fertőszéplakról és Egervárról 1910-ben ideszállított Széchényi ősök maradványait őrzi.

A népes Széchényi-család napjainkban is ide, az ősi sírkertbe temetkezik. Körben a falak mentén számos újabb kori sírjuk látható.

A nyitvatartásról és a jegyárakról a Széchenyi István Emlékmúzeum honlapján tájékozódhatunk.

Elérhetőség

Cím: 9485 Nagycenk, Széchenyi tér
Tel.: +36 99 360 023, +36 30 447 1248
E-mail: info@eszterhaza.hu
Web: www.szechenyiorokseg.hu