funiQ logo

Újlaki templomrom, Tihany

A Tihanyi-félszigeten az Árpád-korban még három település állt, ám ezekből kettő, Újlak és Apáti még a török időkben elpusztult. A régi falvak emlékét őrzi az Újlaki- és az Apáti templomrom.

Miután a XII-XIII. században az apátságnak több birtoka is volt a Balaton déli partján, ezek könnyű elérése fontos szemponttá vált. Ebben az időben alakult ki két révészfalu: Újlak a félsziget déli csúcsánál, a mai rév közelében, a szemben lévő parton pedig Szántódpuszta. Ebben az időben - habár nem járt rendszeresen - a komp folyamatos felügyeletet igényelt. Az ideje nagy részében a tihanyi öbölben pihenő kompra a félszigetről könnyű volt a feljutás, ám Szántódról indulva kicsit nehezebb volt az átjutás. A déli partról utazóknak jelentkezni kellett a révésznél, aki aztán füstjelekkel üzente meg Tihanyba, hogy utasok várakoznak a kompra.

Újlakon a révészeken és halászokon kívül az átkelés védelmére idevezényelt katonák éltek, akiknek számbeli gyarapodása miatt szükségessé vált egy templom felépítése.

A XII-XIII. században épült gótikus és romantikus stílusjegyekkel bíró apró templomról egy 1267-ben kelt pápai bulla ír, amely szerint a kápolnát Szent Margit nevére szentelték fel. A négyszög alaprajzú kis templom hajója szélesebbre épült, mint a szentélye, amelynek fala ma is áll. Érdekesség, hogy a templom nem keleti, hanem északi tájolású, ami nemcsak a környékbeli, de a korabeli templomoknál is nagyon ritka.

A kis templom legegyszerűbben gyalogosan, a Club Tihanyon keresztül érhető el. Az üdülőkomplexum túlsó feléről indul az erdei ösvény, amelyet követve felsétálhatunk az Újlaki templomromhoz.