Debercsény – Magyarnándor (gyalog-, lovastúra)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 4,8 km
Össz. emelkedő:  70 m
Össz. lejtő: -110 m
Magasság max.: 297 m
Magasság min.: 190 m

Debercsény – Magyarnándor (4,77 km - Gyalogtúra, Lovastúra)

Utunk Debercsényből a Zöldutas táblától indul, amit a kis parkban, a templommal szemben találunk meg. A parkból kifelé balra kell elindulnunk a faluban, ahonnan egy földút vezet ki dél felé. Figyeljünk, hogy amikor kiérünk egy kereszteződéshez, balra forduljunk, mert ha jobbra mennénk, akkor Becske felé indulnánk. Ahogy balra folytattuk az utunkat, ismét el kell kanyarodni, és bár kicsit úgy fog tűnni, hogy visszafordulunk a falu felé, de észak-északkelet irányába fog vezetni az utunk. Ahogy felérünk egy tisztásra, a dombtetőre, balra kissé letérve nagyon szép kilátás nyílik Debercsényre. Kelet felé továbbhaladva végig követjük az erdő szélén futó földutat, és szép lassan leereszkedve a dombon a Debercsényi-patakot keresztezve, Magyarnándorba érünk. A faluba érve elmegyünk egy út menti kereszt mellett, majd a Dózsa György úton haladva a Fő útra beérve a kereszteződésben megtaláljuk a Zöldút táblát. A táblától pár lépésre találhatunk egy élelmiszerboltot, így ha megéheztünk, ott gyors segítségre találunk.

Szent Erzsébet-templom és harangláb
A debercsényi Szent Erzsébet-templom  Fotó: Cserhát Natúrpark ©

MagyarnándorDebercsény (4,77 km - Gyalogtúra, Lovastúra)

Magyarnándorban a Zöldút tábla a település központjában található nagy kereszteződésben áll. Innen a Fő úton nyugati irányba haladva, majd a Dózsa György útra térve hagyjuk el a települést, ahol átmegyünk a Debercsényi-patak fölött is. Ha nem lenne nálunk térkép, akkor csak az erdő irányába menjünk, és az erdő szélén haladva tartsunk jobbra. Ezt az ösvényt követve a dombtetőn már bemegyünk az erdőbe, de előtte még a dombtetőn jobb kéz felé, ha kimegyünk az erdősávnál, már ráláthatunk Debercsényre. A továbbiakban az erdőben haladva ereszkedünk le a faluba. Egy kisebb erdei szakaszt követően egy tisztás lesz bal kéz felé, majd jobbra fordulva elindulunk egy földúton, és ha a következő elágazáshoz értünk, ott ismét jobbra kell fordulni. Balra fordulva Becskére juthatunk el, de mivel az jóval hosszabb szakasz, ezt külön túrának javasoljuk. Miután jobbra fordultunk, már egyenes az utunk a faluba, ahol egy kis parkban, a templommal szemben találjuk meg a Zöldút táblát.

látkép
Magyarnándor látképe Fotó: Cserhát Natúrpark ©