Mohora – Debercsény (gyalog-, kerékpáros-, lovastúra)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 10 km
Össz. emelkedő:  180 m
Össz. lejtő: -110 m
Magasság max.: 290 m
Magasság min.: 170 m

Mohora – Debercsény (9,92 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

Mohoráról az evangélikus templom elől indul az utunk, amihez közel találunk egy kis boltot is. A templomtól a polgármesteri hivatal és a Tolnay Klári Emlékház felé kell elindulnunk. Ezeket az épületeket elhagyva, a falutábla után, ahol jobbra ágazik le az a földút, tovább kell mennünk. Ez az útvonal időszakosan sáros lehet, figyeljünk, hová lépünk! Egy nagyobb elágazásnál jobbra fordulunk, ahol egy szakaszon követjük a piros turistaútvonalat. Erről egy erdősávnál kanyarodunk le, ahol egy szántó határát követjük.

látkép
Mohorai látkép Fotó: Cserhát Natúrpark ©

A Debercsényi-pataknál egy völgyön leereszkedünk, majd egy kerítés mentén felmegyünk egy gerincre, ahol az utunk végigvezet egyenesen Debercsénybe. Ahogy leereszkedünk a domb másik oldalára, a főutat elérve jobb kéz felé, vagyis nyugati irányban a közúton lemehetünk Szentére, ami már az “Örökségeink Útján” Zöldút településeihez tartozik. Mivel ez az összekötő szakasz végig közúton halad, közlekedjünk nagyon óvatosan! Debercsény két településrészből áll, utunk a nagyobbik felébe vezet, ezért figyeljünk rá, hogy az utolsó szakaszon közúton kell gyalogolnunk. A táblát egy festői kis parkban, a templommal szemben találjuk.

Vay–Zichy-kastély
A mohorai Vay–Zichy-kastély Fotó: Cserhát Natúrpark ©

Debercsény  Mohora (9,92 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

Debercsényben a Zöldút tábla a Szent Erzsébet-templom mellett, egy kis parkban, tujabokrok között található. A kisebb településrészben vagyunk, ahonnan a Mohora felé tartó útvonalhoz kezdetben közúton is kell haladnunk, ezért figyelmesen közlekedjünk! A továbbiakban végig földúton haladunk, amihez át kell haladnunk a település nagyobb területű részén. Ahogy a nagyobb településrészt a közúttal párhuzamosan elhagyjuk, mielőtt jobb kéz felé a dombon át folytatnánk utunkat, dönthetünk úgy is, hogy továbbmegyünk egyenesen, nyugat felé Szentére, ami már az “Örökségeink Útján” Zöldúthoz tartozik. Mivel ez az összekötő szakasz végig közúton halad, közlekedjünk nagyon óvatosan! A földút kezdetben egy gerincen vezet végig, ahonnan egy völgyet keresztülszelve a Debercsényi-patak mellett haladunk el, és csatlakozunk a piros turistaútvonalhoz. Onnan a földút a közútra visz majd ki, de ezen a szakaszon időnként sáros lehet az út, figyeljünk oda, hová lépünk! A közúton a településre beérve bal kéz felé láthatjuk majd a polgármesteri hivatalt és a Tolnay Klári Emlékházat. Továbbgyalogolva az evangélikus templommal szemben, az út másik oldalán, egy parkos terület sarkán található a Zöldút tábla. A közeli élelmiszerboltban felfrissíthetjük magunkat.

Szent Erzsébet-templom és harangláb
A debercsényi Szent Erzsébet-templom Fotó: Cserhát Natúrpark ©