Bátmonostor
Bács-Kiskun megye délnyugati részén helyezkedik el, közel 10 kilométerre déli irányban Bajától. Nyugatról az egyik látnivalója, a Ferenc-tápcsatorna határolja.
![utcakép](https://media.funiq.hu/images/58/05/3008_orig_art721.jpg)
A település híres tamburazenekaráról, melynek története négy generációt foglal magába. Az első generáció már 1920 előtt működött. A korábbi generációk a mostani tagok nagyapái, dédapái voltak. Repertoárjuk magyar (bácskai, sárközi) népzenét, délszláv népzenét, népies műdalokat (magyar nótákat), cigány nótákat, klasszikus műveket és sváb nótákat tartalmaz.
Látnivalók
Szent József-templom
Grassalkovich Antal 1761-ben kezdte el építtetni a ma is álló római katolikus templomot. Építéséhez felhasználta az korábban lőporral felrobbantott monostor megmaradt köveit. A monostor elbontásának a célja az volt, hogy a templomot központi helyre építsék át. Bátmonostor a barokk stílusú templom köré épült.
![Szent József templom](https://media.funiq.hu/images/f0/c5/2993_orig_art721.jpg)
Kálvária
A Sárossy László által tervezett kálvária, a község nyugati részén található, amit Bátmonostor fennállásának 800. évfordulójára újították fel. A Sárossy László által tervezett kálváriát, Morvai István és Papp Antal lakatos és építész mesterek építették. A stációkat pedig Pápayné Máté Erzsébet tűzzománcai teszik különlegessé.
![kálvária](https://media.funiq.hu/images/cf/db/2996_orig_art721.jpg)
Baja-Bezdáni-csatorna (Ferenc-tápcsatorna)
1794 és 1801 között épült csatorna két nagy folyót, a Dunát és a Tiszát köti össze. Ez az egyetlen olyan mesterséges csatorna ami e két folyó között fekszik. Hajózási és belvíz elvezetési funkciókkal rendelkezik, így megépítése, majd ennek köszönhetően a vízen való transzfer, sokban hozzájárult a magyar gazdaság fejlődéséhez és növekedéséhez. A csatornát 1875 augusztus 3-án nyitották meg. Partja a horgászni vágyók számára alkalmas partszakaszokkal rendelkezik.
Egyéb látnivalók: Baptista Gyülekezet temploma, Hősi emlékmű, Barátságfa, Strand (nem kijelölt fürdőhely), Motocross-pálya.
![Baptista Gyülekezet temploma](https://media.funiq.hu/images/3d/f9/3001_orig_art721.jpg)
![Barátságfa](https://media.funiq.hu/images/95/f2/2986_orig_art721.jpg)
![kopjafa](https://media.funiq.hu/images/cc/ef/2990_orig_art721.jpg)
Rendezvények: Májusfaállítás és májusfatánc, Lecsófesztivál, Becsei Töttös Általános Iskola Újévi koncertje, Farsangi Bál, Nőnapi bál, Úrnapi Körmenet.
Szálláshelyek a közelben: Baja, Vaskút
Vendéglátóhelyek
Szenátor Vendéglő Cím: 6528 Bátmonostor, Tanya u. 5. Tel.: +36 79 474 317
![Szenátor Vendéglő](https://media.funiq.hu/images/1d/22/3017_orig_art721.jpg)
Oázis söröző Cím: 6528 Bátmonostor, József Attila utca 12.
![Oázis söröző](https://media.funiq.hu/images/a3/e5/3005_orig_art721.jpg)
Szőlőfürt vendéglő Cím: 6525 Bátmonostor, Hunyadi u.
Korona kávézó, cukrászda Cím: 6528 Bátmonostor, Baracskai utca 51.
![Korona kávézó](https://media.funiq.hu/images/a5/fd/3003_orig_art721.jpg)
Ittató-bár Cím: 6528 Bátmonostor, Petőfi Sándor u.
Túraajánlatok
Története
A katolikus magyar lakóközösséggel rendelkező Bátmonostor a baracskai Duna-ág mentén alakult ki a XIII. században. Nem kétséges, hogy a község már az ősidők óta lakott, hiszen a kutatások eredményei (kőtáblák, vésők, törött edények) igazolják ezt. Kelta, jazig, szarmata, hun és avar népek vándoroltak keresztül Bátmonostor földjén. Római feljegyzések szerint ez a terület a honfoglaláskor a szláv vezérek birtokában volt. Őket elűzve a Vajas folyó mentén telepedtek le a honfoglaló Árpád vezér nemzetségének több tagja. A Becsegergely nemzetségbeli Both bihar-megyei ispán a XII. században a birtokadományozás idején kapott itt telket, s kezdett el építeni egy kolostort. A Bodrog-vármegye terültén található két hadiút találkozásánál települést létesített. A települést Both ispán nevéről Bothmonostorának nevezték el. Nevét és emlékét nevében ma is őrzi Bátmonostor község. A török hódoltság és az azt követő felszabadító harcok során a lakosság elmenekült. A Felvidékről és a szomszédos dunántúli területekről érkező jobbágyokkal telepítették újra a községet a XIII. században.