funiQ logo

Rupp-hegy

A lakott területekkel körbevett, többi budai hegytől elszigetelten álló Rupp-hegy – amely a valamivel több mint kétszázötven méteres magasságával tulajdonképpen még dombnak számít – a Budaörstől Dél-Budáig húzódó Csíki-hegyek vonulatának legkeletibb tagja. A hegy Budapest XI. kerületében, Pösingermajor városrészben helyezkedik el. A Rupp-hegy egyike Budapest azon területeinek, ahol az egykor összefüggő száraz-sziklagyepi természetes növénytakaró maradványai megmaradtak. A közel nyolc hektár méretű terület 1977 óta fővárosi védettség alatt áll. A természetvédelmi területet ma a Főkert Nonprofit Zrt. gondozza.

ösvény a Rupp-hegy oldalában
Ösvény a Rupp-hegy oldalában Fotó: funiQ

A hegy a nevét egykori tulajdonosáról, Rupp György budai polgárról kapta. Az 1688-ban Budára érkezett Pösinger Ferenc alakított ki gazdaságot a hegy területén – róla kapta a nevét a mai Pösingermajor városrész.

A hegy felépítő kőzete triász kori dolomit, a hegytetőn pedig helyenként budai márgával is találkozhatunk. A múlt századokban a hidrotermális hatásokra elbomlott dolomitot piktortégla néven falfestékek segédanyagaként bányászták. Ezek az üregek még ma is megtalálhatóak a hegy oldalában. Az itt található ásványok között kiemelkedően magas a tűzkő – kvarc – mennyisége. A hegy geológiai kincsekben gazdag – helyenként felfedezhető ásványok még a goethit, a hematit és a kalcit is.

a Rupp-hegyi tanösvény első állomása
A Rupp-hegyi tanösvény első állomása Fotó: funiQ

A kiemelten védett területen egy öt állomásos tanösvény vezet végig, ahol a kihelyezett tájékoztató táblákon olvashatunk a hegy történetéről, geológiájáról és az élővilágáról. Az ösvényről tilos letérni, ugyanis az erdő talaját sűrűn borítják a védett növények.

A Rupp-hegy a botanikusok kedvelt kutatási területe. Növényzetét a betelepített erdei fenyves kivételével természetes növénytársulások jellemzik. A hegy északi lejtőin gazdag cserjeszintű tölgyes és gyertyános tölgyes erdőfoltok találhatók, a hegytetőt és a déli lejtőket pedig – a Csíki-hegyek fővonulatára jellemző – dolomitgyepek, különféle berkenyefajták, mészkedvelő molyhos tölgyesek, sajmeggyes karsztbokor erdők – jellegzetes növényfajával, a bíboros kosborral – borítják.

ösvény a Rupp-hegy oldalában
Ösvény a Rupp-hegy oldalában Fotó: funiQ

A hegy harmincnyolc védett növényfaj élőhelye, amelyeknek legfőbb értéke az itteni orchidea-állomány. A lágyszárúak közül megtalálható a tavaszi hérics, az apró nőszirom, a nagy ezerjófű, de él itt magyar gurgolya, fekete kökörcsin, leánykökörcsin, fehér madársisak, csillagos őszirózsa, magyar bogáncs, magyar repcsény, és homoki vértő is. Nyár elején látható a fürtös homokliliom több mint száz töves állománya, és a sárga koronafürt is. A hegy jelentős növényfaja még a tarka imola.

ösvény a Rupp-hegy oldalában
Ösvény a Rupp-hegy oldalában Fotó: funiQ

A hegy élővilágának jelentőségét a botanikusok mellett a zoológusok is felfedezték, ugyanis a terület állatvilága a kedvező természeti adottságoknak köszönhetően viszonylag gazdag. A védett fajok közül nyerges szöcske, selymes futrinka, szarvasbogár, farkasalma lepke, gyászlepke és tarka szemeslepke is él a terület rovarfaunájában. A kétéltűek közül megtalálható a leveli és az erdei béka, a hüllőket pedig a fali- és a fürge gyík mellett a Sas-hegyet is jellemző pannon gyík és a rézsikló képviseli. A közelben lévő nagyobb, összefüggő erdőségekben a városi életkörülményeket nehezen tűrő madarak is előfordulnak, például a csilpcsalpfüzike, a fülemüle, az örvös légykapó, a rövidkarmú fakusz, a barátposzáta és a sárgarigó. Az erdőség a karvaly és az egerészölyv élőhelye is. A közeli gazdagréti lakótelepen fészkelő sarlósfecskék pedig rendszeresen átjárnak a Rupp-hegyre vadászni.

A hegy tetején fekvő tisztásról gyönyörű panoráma nyílik Budapestre és Budaörsre – a legmagasabb pontot egy kis fém oszlop és a rátűzött zászló mutatja.

kilátás a Rupp-hegy csúcsáról
Kilátás a Rupp-hegy csúcsáról Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Szomszédokkal a Rupp-hegyre A kirándulás során érintjük a '90-es évek legnépszerűbb sorozatának, a Szomszédoknak forgatási helyszínét, a különcségeiről ismert László atya templomát, a barokk Szentháromság szobrot és persze Budapest két fontos és különleges természetvédelmi területét: a Rupp-hegyet és az Ördög-ormot.