Pula

Pula a Déli-Bakonyt és a Balaton-felvidéket elválasztó törésvonalban futó veszprém–nagyvázsony–tapolcai műút mentén fekvő, erdők övezte kis település.

Az Eger patak völgyében fekszik és érdekessége, hogy a helyi, illetve a környékbeli lakosok „fészekalja falunak” is becézik. Rendkívül gazdag természeti értékekben: ha érdekel minket a geológia, akkor érdemes felkeresnünk a falu határában lévő nagy bazaltbarlangot vagy az alginit-bányát. Ez utóbbi különlegessége, hogy ősorszarvúak és őshalak maradványait találták meg itt, de ősfák lenyomatát is őrzik a kőzetek. A telep mellett megtekinthetjük egy hajdani gejzír-forrás kúpjának a maradványát. Építészeti emlékei közül kiemelkedő jelentőségű a Tálodi kolostorrom, mely hajdan pálos rendi szerzetesek lakhelye volt. A faluban sétálva megtekinthetjük a vallási emlékeket, átsétálhatunk a műemléki védettség alatt álló háromlyukú kőboltozatos hídon.  A lakók élénken ápolják német hagyományaikat: többek között nemzetiségi tánccsoportjaikon keresztül. Tagja a Művészetek Völgye falvainak is, így a rendezvény keretében megtekinthetjük művészeti csoportjainak fellépését.

Túraajánlatok

Kerékpártúrák

A környéken kirándulási célpont lehet a Hegyi-erdőben nyíló Pulai-bazaltbarlang. Európa legnagyobb ilyen jellegű képződménye, látogathatóvá tétele folyamatban van.

Érdekesség még az alginitbánya. Az alginit kiváló talajjavító, mintegy 4 millió évvel ezelőtt, a volt meleg vízű tóban élt algák tetemeiből jött létre. A bánya az itt élt élőlények (ősorrszarvú, halak, falevelek) fosszíliáit őrzi.

A bányától délre gejzírkúp található, melynek hévizes forrása táplálta az egykori tavat. (Feltárása folyamatban.)

Látnivalók

A népi építészet emlékei a Vázsonyi-séd felett ívelő háromlyukú, kőboltozatos híd, a Fő u. 95. sz. alatti vízimalom és lakóház, ill. más népi lakóházak (Fő u. 62., 69., 79., és Kis u. 43. sz. alatt).

Szép látnivaló a Kinizsi-forrásnál lévő, XIV. századi, gótikus tálodi kolostorrom.

A késő barokk Szt. Flórián-kápolna 1773-ban, a szintén késő barokk római katolikus templom 1796-ban épült.

Érdemes még felkeresni a szépen felújított Esterházy-kastélyt is.

Története

A falu közvetlen környéke régészeti leletekkel bizonyítottan már az ősidők óta lakott. A középkorban, a község mai határában két település létezett: a nyugati részben Pula, a keleti oldalon pedig Tálod. A középkori Pula a mai temető körül alakult ki, Tálod pedig a Tálod-dűlő déli részén. Tálodot 1177-ben, Pulát 1233 körül említik először. Mindkettő a Rátót nemzetség birtoka volt, a török időkben, 1557-re pusztává váltak. A XVII. sz. első felétől 1945-ig az Esterházyak birtokai, akik 1746-tól szabadmenetelű német jobbágyokkal csak Pulát telepítették újra.