Oroszlány

Sok újkőkori, bronzkori, római kori és avar (két temető) leletet találtak a környéken.

A X. század végétől az egész Vértes, így Oroszlány területe is a Csák nemzetség szállásbirtoka volt. Két várat építettek a mai város közigazgatási területén: Oroszlánkő várát (Csáki vár) és a Gerencsérvárat.

A környék sovány földjei alkalmatlanok voltak a mezőgazdaságra, így a település megélhetését a fakitermelés, a hamuzsírfőzés, a mész- és szénégetés, illetve a fuvarozás jelentette, míg a XX. század folyamán felfedezett barnaszénmezők gyökeresen meg nem változtatták az oroszlányiak életét. Az oroszlányi szénmedence előnye a többivel szemben az volt, hogy nincsen karsztvízveszély. A bányászat az 1930-as évek végén indult meg, és hamarosan Oroszlány életének fő meghatározója lett. 1953-ban a város közelében felszínhez közeli, mindössze 4–8 méter mélységben húzódó kőszéntelepre bukkantak, így ezt külszíni fejtéssel művelhették.

Az oroszlányi kőszéntelepek vastagsága átlagosan 3,2–4,2 méter volt, a fejtésnek az új módszerét, a frontfejtést Oroszlányban alkalmazták először 1948-ban. Az oroszlányi szénbányákra hőerőművet telepítettek Bokod község keleti határában, az Által-ér mellé. A hőerőmű hűtésére felduzzasztották a patakot, ezzel létrehozták a hatalmas Bokodi-hűtőtavat. Környéke napjainkra üdülőövezetté vált.

A csákvári műút mellett, a Kolostori-erdőben fekvő Majkpusztát 1885-ben csatolták Oroszlányhoz. Ezt a korábban Kecskédhez tartozó helyet 1252-ben, a túróci prépostság alapító oklevelében említették először. A neve Moyk, majd 1349-től Mayathk volt. Nevezetessége az egykori kamalduli remeteség XVIII. századi épületegyüttese. A középkorban a Boldogságos Szűzről elnevezett, kolostorból és hozzá csatlakozó háromhajós templomból álló premontrei prépostság működött itt. A román stílusú templom 50 méter hosszú és 22 méter széles volt, 2x6 oszlop tartotta a főhajó gádorfalait, a déli oldalához csatlakozott a kolostor. A prépostságban szállt meg Zsigmond király és felesége, Mária királynő 1388-ban. Hiteles hely volt, amely 1516-tól a csornai Szent Mihály prépostság filiája lett.

A török korban a tatai vár birtokához tartozott, de a harcok során elpusztult. 1733-ban akkori földesura, Esterházy József – más javadalmakkal együtt – a kamalduli szerzetesrendnek adományozta. (A kamalduli szerzetesrend a bencések szigorított rendje volt. Szent Romuald alapította 1012-ben az olaszországi Campo Maldolo-ban (Camaldoli). A rend puritán szerzetesei három év kolostori élet után visszavonultak a különálló remetelakokba, minden munkát maguk végeztek, némasági fogadalmat tettek, csak jeles ünnepeken szólhattak egymáshoz. Ruhájukról „fehér bencéseknek” is nevezték őket. A majki volt a kamalduliak utolsóként alapított magyarországi remetesége.) 1733-ban kezdődtek és 1770-ig tartottak – Franz Anton Pilgram irányítása alatt – a ma is látható barokk műemlékegyüttes építkezései. II. József 1782-ben feloszlatta a rendet és az épületek a kincstárhoz kerültek. A kolostor egy ideig posztógyár, a remetelakok pedig munkáslakások voltak, de később magára hagyták őket és pusztulásnak indultak. A templom köveit nagyrészt széthordták, értékes berendezését az oroszlányi, komáromi és tatai templomokba vitték.

1833-ban újra az Esterházyak birtokába került az épületegyüttes, majd Esterházy Móric 1880-ban helyreállíttatta és vadászkastéllyá alakíttatta a kolostort (csak a bejárat és a refektórium maradt meg eredeti formájában). A rendház (kastély) és a 3 sorban álló 17 remetelak épülete napjainkig fennmaradt, a templomnak viszont csak a tornya áll. A templom elpusztult hajójának mennyezetét hajdan Franz Anton Maulbertsch freskója díszítette, az egykori rendház stukkókkal ékített refektóriumában (ebédlő) és annak előterében XVIII. századi barokk freskók láthatók. A bejárattal szemben lévő Utolsó vacsora Franz Anton Maulbertsch alkotása.

Minden egyes remetelak kápolnából, dolgozószobából, hálóból, kamrából és egy kis udvarból áll, a homlokzatukat az építtető család címere díszíti, amelyek között megtalálható az Esterházy, a Lengyel, a Gyulai, a Cziráky, az Erdődi, a Berényi, a Szörényi, a Baranyai, a Hunyadi és a Hartwig család címere is.

Az egyik remetelakban – a Kuny Domokos Múzeum filiáléjaként – rendtörténeti kiállítás látható, ahol megtekinthetjük a majki ásatások leleteit, a remeteség alapításának okiratait és egy rekonstruált kis kertet gyógynövényekkel és az istentiszteletekhez termesztett virágokkal. A többi kis épület vendégházként működik. A templomtoronynál színpad és nézőtér található, ahol nyaranta, a „Majki nyár” zenei rendezvénysorozat keretében hangversenyeket szoktak rendezni. 

A remeteséghez tartozó 52 hektáros parkerdőben sétálva gyönyörű faritkaságokat láthatunk, a két közeli, halban gazdag tavacska pedig a horgászoknak jelenthet örömöt. A remeteséghez vezető bekötőút mentén, a horgásztóval szemben, a Majki-patak partján XVII. század végén épített vízimalom épülete áll.