Naszály

A meleg vizű Fényes-patak mellett fekvő Naszály életére évszázadok óta hatással van vízimalma, mely az Esterházy-kastéllyal együtt ma fontos látnivalója a településnek.

vízimalom

Látnivalók

Vízimalom

Naszály építészeti értékei közé tartozik a zárt parkban, kis tavacska mellett álló, műemlék jellegű vízimalom épülete és a malomudvar téglahídja. Már 1694-ből vannak arra vonatkozó adatok, hogy a településen található vízimalom, amit Esterházy-család átépíttetett a XVIII. század második felében. Maga Napóleon is itt őröltette a gabonát hadserege számára. A meleg vizű Fényes-forrásnál található épület jelenleg panzióként, szabadidős centrumként működik.

vízimalom
Vízimalom Fotó: Tourinform Iroda, Tata ©

Billegpusztai Balogh–Esterházy-kastély

Billegpuszta területe 1727-ben került Esterházy József birtokába, aki 1745-ben továbbadományozta azt Galántai Balogh Ferencnek. A barokk kastélyt az ezt követő épületben kezdték el építeni az Esterházyak építésze, Fellner Jakab tervei alapján, és 1749-re készült el. A rá következő évtizedekben több melléképületet is felhúztak a kastély közelében, istállót, magtárat, egyéb uradalmi gazdasági épületeket. A műemlék kastélyban felújítása után szálloda. Környezetében szabadidőpark került kialakításra.

Református templom

Naszály református többségű település volt egészen az egyházközösség 1600-as évekbeli megalakulásától a II. világháborúig. Emiatt a gyülekezet egész régi tárgyi emlékekkel is büszkélkedhet, például egy 1714-es kenyérosztó tállal. A faluközpontban álló református templom 1787-ben épült, mai formáját az 1859-es átépítésekor nyerte el. Harangját valamikor 1690 után öntötte Johann Nuspicker Budán, oldalán Nepomuki Szent János egészalakos domborműve látható.

református templom
Református templom Fotó: Tourinform Iroda, Tata ©

Krisztus Király-templom

A buszforduló mögötti ligetes parkban lévő római katolikus Krisztus király templom alacsony, kéttornyú, zömök épülete érdekes látványt nyújt.

Krisztus Király-templom
Krisztus Király-templom Fotó: Tourinform Iroda, Tata ©

Friedrich Jakab sírkereszt és a temetőkereszt

Naszályon két igen régi, műemléki védelem alatt álló keresztet is láthatunk. Friedrich Jakab barokk sírkeresztjét egy szántóföldek által határolt kis erdőben találjuk, 1802-es dátum olvasható rajta. A lábazati elem keresztbe tett lábszárcsontokat és felettük koponyát ábrázol.

A másik barokk kereszt 1765-ből származik, és a római katolikus temetőben található. Hátoldalán lándzsákat, töviskoszorút és spongyát ábrázoló domborműveket láthatunk, ezek Jézus szenvedésének jelképei.

Ferencmajori-halastórendszer

A Naszály határában húzódó, a 18. században Mikoviny Sámuel tervei alapján lecsapolt hatalmas mocsárvilágra ma már csak a régió egyik legnagyobb, 330 hektáros mesterséges halastavának számító Ferencmajori-halastórendszer emlékeztet. E tóvidék mindenekelőtt egyedülállóan gazdag madárvilágáról nevezetes, napjainkig több, mint 250 fajt - köztük megannyi európai ritkaságot - figyeltek itt meg. 

Egyéb látnivalók: grébicspusztai vadgesztenyefasor, I. és II. világháborús emlékművek

Története

A vaskor emberei telepedtek meg először a környéken - erről az itt fellelt halomsírok tanúskodnak. 

Az oklevelek 1234 és 1270 között Ladomér néven említik a települést, 1284-ben pedig Nostan alakban.1628-ban szerepel először Naszal néven. Az egykori tatai uradalomhoz tartozó település volt. 

Elődje a szomszédos Billeg-, Almás-, és Grébicspusztával együtt elpusztult a török hódoltság idején. 1639-ben népesült be újra, 1727-től 1945-ig az Eszterházyak voltak a község legnagyobb birtokosai. A hajdan egyutcás faluból az elmúlt évszázadban egyre szélesedő, egyre népesebb község vált, közepesen fejlett mezőgazdasággal. Határában számos halastó, tórendszer húzódik. A faluban és külterületein az egykori Eszterházy-uradalom több jeles épülete, emléke látható és egyre pezsgőbb kulturális élet fogadja a látogatót.