Padkűi kilátó, Balatongyörök

A Keszthelyi-hegység déli részén, a 408 méter magas Pad-kövén áll a Padkűi kilátó, ahonnan csodás panoráma nyílik a Keszthelyi-hegység erdővel borított domborulatira és a Balatonra.

Padkűi-kilátó
Padkűi-kilátó Fotó: funiQ

A korábban a Pad-kő dombon állt magasles körül olyan magasra nőttek a fák, hogy terebélyes lombkoronájuktól szinte semmi nem látszott a környező tájból. „A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán” című pályázati projekt segítségével sikerült a Bakonyerdő Zrt.-nek megvalósítani az új kilátót. A projekt keretein belül épült ki a Medvehagyma tanösvény, amely Vállust köti össze a tanösvény legdélibb pontjával, a Padkűi kilátóval, és a környék számos látnivalóját, izgalmas pontját érinti.

A Bakonyi Attila építész tervezte kilátó erdei- és vörösfenyőből épült, magassága 18,9 méter, kilátószintje pedig 12,6 méter magasan van, amelyhez szép, fa csigalépcső vezet fel. A kilátót 2015. július 1-én adták át, azóta várja a kirándulókat.

látkép a Padkűi-kilátóból
Látkép a Padkűi-kilátóból Fotó: funiQ
  • útban a Padkűi-kilátó felé a Büdöskúti Arborétumon át
    Útban a Padkűi-kilátó felé a Büdöskúti Arborétumon át Fotó: funiQ
  • a megye kiváló túrázóinak emlékére állított kopjafák a Padkűi-kilátó mellett
    A megye kiváló túrázóinak emlékére állított kopjafák a Padkűi-kilátó mellett Fotó: funiQ
  • a Padkűi-kilátó kilátószintje
    A Padkűi-kilátó kilátószintje Fotó: funiQ
  • az alant elterülő erdő a Padkűi-kilátóból nézve
    Az alant elterülő erdő a Padkűi-kilátóból nézve Fotó: funiQ
  • látkép a Padkűi-kilátóból
    Látkép a Padkűi-kilátóból Fotó: funiQ
  • az egyik kopjafa felirata
    Az egyik kopjafa felirata Fotó: funiQ
  • Padkűi-kilátó
    Padkűi-kilátó Fotó: funiQ
  • ismertető tábla a Padkűi-kilátó tövében
    Ismertető tábla a Padkűi-kilátó tövében Fotó: funiQ
  • a dr. Jakabfi Rudolf emlékére állított kopjafa
    A dr. Jakabfi Rudolf emlékére állított kopjafa Fotó: funiQ

A Padkűi kilátó melletti kis tisztáson a Zala megyei turisták három kopjafát állítottak fel a megye kiváló túrázóinak emlékére. Középen áll dr. Jakabfi Rudolf természetjárónak, a Zala Megyei Természetbarát Szövetség egykori elnökének kopjafája. Két oldalán zalai természetjárók kopjafája, amelyeken kis fém táblák emlékeztetnek az elhunytakra. Közöttük a legfiatalabb Buruczky Ferenc meteorológus, aki 29 éves korában hunyt el.

A kilátó közelében található a Büdöskúti pihenő, ahonnan könnyen elérhető a Szent Miklós-forrás, a Szent Miklós kolostor romja és a Katonai kutyatemető is.

Még több kilátó a Balatonnál

Kilátók és kilátópontok a Balaton környékén Ha eltávolodunk kicsit a vízparttól, és felkerekedünk egy közeli magaslatra, azonnal elénk tárul a Balaton és környékének lenyűgöző panorámája. Cikkünkben részletes gyűjtemény található a Balaton körüli épített és természeti kilátópontokról, de a térképet böngészve is kiválaszthatjuk úti célunkat.