„Murafölde kerekező” Kistolmácsról

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 31 km
Össz. emelkedő:  470 m
Össz. lejtő: -470 m
Magasság max.: 284 m
Magasság min.: 141 m

Útvonal: Nepomuki Szt. János-szobor melletti pihenőhely – Kozár-forrás – a Csömödéri Állami Erdei Vasút kistolmácsi állomása – kék jelzésen Bázakerettyére – településközpontban (dohánybolt) letérés a kék jelzésről kelet felé Petőfi Sándor utcán – majd enyhén balra (Északra) a Rákóczi Ferenc utcán, majd nyugatra 100 m belül Diófa utca – kék jelzésen tovább és a kék kereszt jelzést elérve továbbra is nyugatra tartunk – a kék + és piros sáv jelzésen haladunk aszfaltos úton délnyugat-nyugati irányba Szentmargitfalvára – a település után délre fordulunk, aszfaltos úton Murarátkára jutunk – az utat követve beérünk Letenyére – kastélynál (Fáklya Művelődési ház) északra fordulunk a Kárpáti utcán (zöld jelzést követve) – majd letérünk a Kistolmácsra vezető útról Zajk irányába – Zajkon áthaladunk a falun, érintjük a zajki tavat, majd a zöld jelzésen erdészeti úton haladunk Kistolmács felé (kb. 2 km), (Kozár) amikor letérünk a túraútvonalról és jelöletlen erdészeti úton haladunk tovább északnyugati irányba – kék + jelzést elérve jobbra fordulunk (Kelet) föld úton. Kiérünk a kék jelzésre és aszfaltos úton térünk vissza a pihenőhelyhez

  • Túra típusa: Kerékpáros
  • Ajánlott időszak: áprilistól szeptember végéig

A 3-4 óra időtartamú kerékpáros túrát gyakorlott kerékpározóknak javasoljuk, akik változatos útviszonyok mellett (aszfalt, murvás út, földút) szívesen ismerkednek meg Zala domborzati sajátosságaival. A túra keretében a Letenyei-dombságból lejutunk a Mura által kialakított sík szélére, láthatjuk a folyó egyik holtágát Murarátkán, megismerkedhetünk a Mura partján fekvő határvárossal, Letenyével. Az erdei részeken elsősorban lombhullató erdőkkel találkozhatunk. Ha kitérőre is vállalkozunk, akkor a Budafai Arborétum különleges növényeiben gyönyörködhetünk (május elején a legszebb).

Legelésző nyáj Murarátka közelében
Legelésző nyáj Murarátka közelében Fotó: Kovács Károly

Útvonal

A Kistolmácsi-tó melletti erdei pihenőhelytől haladjunk északra az aszfaltos úton. Kis vasúti állomás mellett haladunk el, mely a Csömödéri Állami Erdei Vasút egyik végállomása. Ez a legnagyobb erdei vasúthálózat Magyarországon, teljes hossza több mint 100 kilométer. A vasút története ezen a vidéken az 1910-es években kezdődött, az erdőgazdálkodás és a fakitermelés megkönnyítése érdekében. Napjainkban az erdei vasút menetrendszerűen májustól szeptemberig közlekedik, de igény szerint ettől eltérő időpontokban is biztosítanak különvonatot. A kisvonaton kerékpár szállítására is van lehetőség. Bázakerettyéig változatos erdők (gyertyán, bükk, tölgy vegyesen) kísérik az utat.

Kozár-forrás és pihenőhely Kistolmácson
Kozár-forrás és pihenőhely Kistolmácson Fotó: Kovács Károly
  • erdei lak az erdei vasút kistolmácsi végállomásánál
    Erdei lak az erdei vasút kistolmácsi végállomásánál Fotó: Kovács Károly
  • a Csömödéri Állami Erdei Vasút kistolmácsi végállomása
    A Csömödéri Állami Erdei Vasút kistolmácsi végállomása Fotó: funiQ
  • Kistolmácsi erdei vasút megálló
    Kistolmácsi erdei vasút megálló Fotó: Kovács Károly
  • erdei kisvasút a kistolmácsi állomáson
    Erdei kisvasút a kistolmácsi állomáson Fotó: MTDMSz/Cartographia ©

Az első település, amit érintünk, Bázakerettye. Az erdei vasút első megállójánál étterem is várja a kulináris élvezetekre vágyókat. Az egységes Bázakerettye község csak 1937 óta létezik, előtte két önálló faluból, Bázából és Kerettyéből állt. 1923-ban azonban hirtelen szerencse köszöntött a két falura, mivel Kerettye határában a kőolajat és metángázt találtak. 1938-ig összesen 3 kutat fúrtak az újonnan egyesített településen leginkább Báza és Kerettye között. A kőolajbányászatnak köszönhetően a település jelentős fejlődésnek indult, amely épületein is meglátszik. Bázakerettyéről DNY-i irányba folytassuk az utat, érintjük Budafapusztát (letérési lehetőség az arborétumba), majd Szentmargitfalván áthaladva Aligvárnál érjük el a Letenye felé vezető utat.

himba Bázakerettyén
Himba Bázakerettyén Fotó: Kovács Károly
  • Bázakerettye látképe
    Bázakerettye látképe Fotó: Kovács Károly
  • Bázakerettyei Szűz Mária neve-templom
    Bázakerettyei Szűz Mária neve-templom Fotó: Kovács Károly
  • kőolajfinomító Bázakeretyén
    Kőolajfinomító Bázakeretyén Fotó: Kovács Károly
  • a bázai Nagyboldogasszony-kápolna
    A bázai Nagyboldogasszony-kápolna Fotó: Kovács Károly
  • Bázakerettyéről Budafa felé vezető út
    Bázakerettyéről Budafa felé vezető út Fotó: Kovács Károly
  • Budafai Arborétum
    Budafai Arborétum Fotó: Kovács Kinga
  • Budafai Arborétum
    Budafai Arborétum Fotó: Kovács Kinga
  • Szentmargitfalva
    Szentmargitfalva Fotó: Kovács Károly

Utunk a Mura folyó közelében halad délnyugati irányba. Murarátkánál átkelünk a folyó egyik holtágán is. A Mura 4 ország folyója (Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Horvátország), teljes hossza 454 km. A Mura alsó folyása szinte végig határfolyó. Az utolsó 130 km-ből mintegy 100 km hosszan képez államhatárt (ebből 35 km szlovén–osztrák határ, 20 km horvát–szlovén, és kb. 45 km magyar–horvát határ). A Mura két nagyobb tájegység nevét adta: a Muravidékét a mai Szlovéniában és a Muraközét a mai Horvátországban, a Dráva és a Mura között.

Mura-holtág Letenyénél
Mura-holtág Letenyénél Fotó: Kovács Károly

Murarátkát elhagyva hamarosan elérjük Letenyét, amely a legjelentősebb közúti határátkelő Horvátország irányába. A település egyik legismertebb rendezvénye a Muramenti Hídi Vásár (minden év májusában), ahol magyar, horvát és szlovén vásározók kínálják portékáikat.

A település központjában a Kistolmácsra menő út mentén található főúri Andrássy-Szapáry-kastélyt a Szapáry család építtette 1758–1768 között barokk stílusban, majd 1821–1825 között átépítették. A kastély 1830 körül házasság révén került az Andrássy család birtokába, innen a ma használatos elnevezése. A kastély mögött egy gyönyörű parkot találunk, egy 150 év körüli platánfával, melyet 2010-ben az év fájának választottak meg. Itt találjuk még a település 12 szögletű könyvtárát (MAKONA-féle pavilon könyvtár). A kastély jelenleg művelődési házként működik.

Szapáry-Andrássy-kastély Letenyén
Szapáry-Andrássy-kastély Letenyén Fotó: Kovács Károly
  • Óriás platán a letenyei Szapáry-Andrássy-kastély kertjében
    Óriás platán a letenyei Szapáry-Andrássy-kastély kertjében Fotó: Kovács Károly
  • Letenyei Szentháromság-templom
    Letenyei Szentháromság-templom Fotó: Kovács Károly
  • a letenyei Szentháromság-templom belső tere
    A letenyei Szentháromság-templom belső tere Fotó: Kovács Károly
  • Letenyei könyvtár
    Letenyei könyvtár Fotó: Kovács Károly
  • Öreghegyi modern harangláb Letenyén
    Öreghegyi modern harangláb Letenyén Fotó: Kovács Károly
  • Letenyei Öreghegy bejárat
    Letenyei Öreghegy bejárat Fotó: Kovács Károly
  • kápolna a letenyei Öreg-hegyen
    Kápolna a letenyei Öreg-hegyen Fotó: Kovács Károly

A Kárpáti úton haladjunk Kistolmács felé, majd az elágazásnál Zajk felé térjünk le északi irányba. Zajk az aprófalvas Zala megye egyik jellegzetes zsáktelepülése. A falu egy észak-déli irányú völgy végén helyezkedik el. A település északi oldalán erdővel borított hegyek között van a Fintafai-patak által táplált víztározó, melyben intenzív haltenyésztés folyik. A tó mellett jól karbantartott erdészeti út visz a dombok közé. A gyertyános-bükkös erdőben igazán kellemes a kerekezés. Túraútvonalakat és erdészeti utakat követve jutunk vissza északkeleti irányba a kiindulási pontunkhoz.

Zajki-tó
Zajki-tó Fotó: Kovács Károly
  • Öreg pince a zajki hegyen
    Öreg pince a zajki hegyen Fotó: Kovács Károly
  • erdei út Zajk környékén
    Erdei út Zajk környékén Fotó: Kovács Károly
  • Zajki Szentlélek-templom
    Zajki Szentlélek-templom Fotó: Kovács Károly
  • erdei út a Kistolmácsi-tó mellett
    Erdei út a Kistolmácsi-tó mellett Fotó: Kovács Károly

Vissza a pihenőhelyhez

Kistolmácsi forrás erdei kirándulóhely A Kistolmácsi-víztározó északi végén kialakított pihenőhely közelében tör a felszínre a Kozár-forrás. A szépen kialakított forrást nagyon sokan keresik fel, mivel vize hideg és kristálytiszta, minősége a legjobb ásványvizekével vetekszik. 3-3 gyalogos és kerékpáros útvonalat ajánlunk innen indulva.

A GO IN NATURE projekt együttműködő partnerei