Halásztemplom, Ruszt

Ruszt legrégebbi épületének, a Halásztemplomnak (Fischerkirche) a neve a hagyományos Fertő tavi halászattal egy legendán keresztül forr egybe. A hagyomány szerint az 1300-as évek utolsó negyedében épült Szent Miklós beneficiumot, amihez a mai Halásztemplom részét képező Mária-kápolna is tartozott, még Nagy Lajos király idősebb lánya, Anjou Mária királynő építtette hálából annak emlékére, hogy a viharos Fertő tóból a helyi halászok kimentették. A templom maga a város délnyugati sarkán található egy ódon házaktól övezett dombtetőn, gótikus szentélyével a település piactere felé fordulva.

Halásztemplom, a város legrégibb épülete
Halásztemplom, a város legrégibb épülete Fotó: funiQ

A XII. században már állt itt egy 6x11 méteres román stílusú félköríves őrtoronyszerű kápolna. 1400 körül ezen korábbi apszis helyén épült az új, Pongrácnak szentelt sokszögű, saroktámpilléres, csúcsíves boltozású szentély. Szent Pongrác tiszteletére felszentelt templom Erdélyen kívül a történelmi Magyarország területén csak itt található, különlegességei még a csúcsíves, mérműves ablakait díszítő eredeti gótikus üvegfestmények.

A templom gótikus tornya eredetileg a főhajó nyugati végén állt, előcsarnokán át nyílt kapu a templomba, azonban ezt 1529-ben a törökök lerombolták, az ekkor még külön álló épületeket pedig felgyújtották. Ezután jött létre a Halásztemplom mai formája: a Mária- és a Pongrác-kápolnát egy kereszthajóval kötötték össze, valamint a nyugati oldalon orgonakarzatot emeltek, ezen áll ma is Burgenland legrégebbi, 1705-ből származó orgonája.

1575-ben a templom tornyát is újjáépítették, később támpillérekkel is megerősítettek, azonban meggyengülése miatt a XIX. század végén így is le kellett bontani. Ezért nincs máig sem tornya a templomnak, helyén egy íves átjáró nyílik a templomudvarra. Az épületet egy XVII. században épített lőréses erődfal is körbeveszi.

Halásztemplom a kertből nézve
Halásztemplom a kertből nézve Fotó: funiQ
  • a Halásztemplom bejárata
    A Halásztemplom bejárata Fotó: funiQ
  • az evangélikus templom a Halásztemplom kertjéből nézve
    Az evangélikus templom a Halásztemplom kertjéből nézve Fotó: funiQ
  • Halásztemplom
    Halásztemplom Fotó: funiQ
  • evangélikus templom a Halásztemplom felől nézve
    Evangélikus templom a Halásztemplom felől nézve Fotó: funiQ

1938-ban itt fedezték fel Burgenland legrégebbi román kori freskótöredékeit a hajó északi falán, melyeket 1949 és 1954 között restauráltak. A Halásztemplom legkülönlegesebb látnivalói ezek, valamint a további három évszázad alatt több periódusban készült falképek. A Mária-kápolnában Szent Miklóst, a hajósok és a halászok középkori védőszentjét láthatjuk Szent Katalin és Szent Mária-Magdolna társaságában.

A templomot ma már szinte csak kulturális célokra használják, például a nyári hónapokban koncerteket rendeznek itt.

Nyitvatartás

Április - Október:
keddtől szombatig: 11-12 valamint 14-15 óráig
vasárnap és hétfőn: 11-12 valamint 14-16 óráig
Május - Szeptember:
keddtől szombatig: 10-12 valamint 14-16 óráig
vasárnap és hétfőn: 11-12 valamint 14-17 óráig