funiQ logo

Veszelovszki Zsolt emléktúra (gyalogos, 4 km)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 4 km
Össz. emelkedő:  60 m
Össz. lejtő: -60 m
Magasság max.: 187 m
Magasság min.: 155 m

Időpont: 2016. november 26., 12 óra

Helyszín: Csabdi

A rövid, gyerekekkel is könnyen bejárható séta a Malom közből indul. Az iskola mellett lévő területen lehet parkolni, a gyalogos és a kerékpáros túrák gyülekező helye pedig a szemközti focipályán lesz. Az iskolában ebből az alkalomból kinyitnak két fűtött osztálytermet, a tornatermet és az ebédlőt is, a közeli Kultúrházban pedig szintén fűtött helyiség várja a résztvevőket. Mindkét helyen lehetőséget biztosítanak a mosdók használatára is, így a túra után mindenkinek lesz lehetősége átöltözni a megemlékezés előtt.

A Petőfi Sándor utca felé kanyarodva elsétálunk az evangélikus templom előtt, majd az első adandó alkalommal jobbra kanyarodunk, és keresztezzük a Szent László-patakot.

Jobbra kanyarodunk a falu főutcájára, a Szabadság utcára. Jobb oldalon lesz majd a gyerekrajzokkal díszített Kultúrház, majd az óvoda és az iskola. Elhagyjuk a Szent László-templomot is, majd balra, egy rövid földúton felsétálva teszünk egy kitérőt Csabdi nevezetessége, a romtemplom felé.

Csabdi romtemplom Csabdi legrégebbi épített emléke a falu központja feletti domboldalban található templomrom. A kéttornyú templomból ma már csak déli tornyának alapjai láthatók.

Csabdi romtemplom
Csabdi romtemplom Fotó: funiQ

Visszatérve a Szabadság utcára, balra folytatjuk a sétát, és elhaladunk a falu harmadik, református temploma előtt is. A falu határáig megyünk, majd ott jobbra fordulunk az Új utcán, ismét keresztezve a patakot. Jobbra rákanyarodunk az Ady Endre utcára, visszakanyarodunk a falu felé. A buszmegállónál balra találunk egy játszóteret, aki szeretne itt felkanyarodni a Béke utca 63-as házhoz, a megemlékezés helyszínéhez, forduljon balra, és a kis utca végén jobb kéz felől találja a házat.

Aki viszont szeretné befejezni a kört, és visszatérni az autóhoz, illetve az iskolához, mielőtt a megemlékezés kezdődik, sétáljon tovább a Béke utcán egyenesen, és a Malom köznél jobbra fordulva visszaérünk az indulási pontunkhoz.

Megemlékezés

Veszelovszki Zsolt temetése kapcsán a család az alábbi levelet osztotta meg:

Kedves barátok, ismerősök!

Zsolttól november 26-án, szombaton búcsúzunk otthonában, Csabdiban. Az egész napos rendezvény nyilvános, így mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

11 órától indul a helyi kultúrháztól egy kerékpáros, illetve 12 órától egy gyalogos emléktúra.

13 órától gyülekező a Veszelovszki rezidencián (Csabdi, Béke utca 63.) A vendéglátás batyus jellegű, ezért kérjük, aki teheti, járuljon hozzá egy tálca süteménnyel, egyszerűbb álló fogadásra alkalmas étellel, illetve itallal, és hozzatok magatokkal egy bögrét is a forralt borhoz!

Szeretnénk a virágok, koszorúk helyett valami „zsoltosabbat”: az Ő egyik dédelgetett álmát megvalósítani. Tavasszal megépítjük a kerti grillezős-kemencés pihenőt, ehhez szeretnénk tőletek egy-egy kisméretű tömör téglát kérni, amit érkezéskor a kijelölt területen kérünk elhelyezni. Ezzel mindannyian hozzátehetnétek egy darabot az álmához.

A szertartás 14 órakor kezdődik megemlékezésekkel és a hamvak elszórásával, ezt követően lesz alkalom az egyéni megemlékezésekre, beszélgetésekre, az együttlétre. Lehetőségetek lesz egy nagy emlékkönyvbe írni, hozni, beragasztani bármit, amit itt hagynátok.

Mécsesek, gyertyák egész nap elhelyezhetőek lesznek a kijelölt helyen. A parkolást nem tudjuk közvetlenül a háznál megoldani (de a falun belül lesz), viszont mindenki számoljon egy 5-10 perces sétával! A várhatóan jelentős tömegre való tekintettel arra kérnénk mindenkit, igyekezzen tele kocsikkal érkezni! Ennek szervezéséhez, illetve bármilyen kérdéssel kapcsolatban a következő címen érdeklődhettek: vzsoltemleknap@gmail.com

Kérnénk továbbá fotókat tőletek (lehetőség szerint a képbe szerkesztett dátummal, helyszínnel, és/vagy rövid szöveggel) november 18-ig az emlék-filmhez ide: https://drive.google.com/…

Szeretnénk mindenkit megkérni az esemény zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, hogy időben érkezzen, illetve egy visszaigazolást küldjön a következő regisztrációs oldalra – akár csoportosan is -, hogy lássuk a nagyságrendi létszámot! http://doodle.com/poll/cwwnc3mp4tuiik3q

Nagyon köszönjük!

Mindenkit, aki velünk szeretne végső búcsút venni Zsolttól, nagyon sok szeretettel várunk!

a család