Mária-kút, Sopron

Sopron belvárosában, az Orsolya tér műemléki környezetében áll az 1749-ben készült Mária-kút. A legenda szerint az 1700-as években egy ferences szerzetes tévedt Harkába, ahol a község protestáns lakosai minden ok nélkül bántalmazták a barátot. Az esetet követően kiengesztelési ajándéknak készíttették és adományozták a harkaiak a Mária-kutat a soproni ferences rendnek.

A kút a kezdetekkor a Kecske-templom mögött álló egykori ferences majd bencés kolostor udvarán kapott helyet. Valamikor 1930 és 1937 között helyezték mai, a Lábasház előtt lévő helyére a Mária-kutat.

Lábasház, előtte a Mária-kúttal
Lábasház, előtte a Mária-kúttal Fotó: funiQ

A kút és az Orsolya tér épületei súlyosan megsérültek a II. világháborús bombázások során. A díszkutat Szakál Ernő soproni szobrász faragta újra 1968-ban.

A néhány cm magas emelvényen álló kút alja díszes, hengeres talapzatból áll, ezen kapott helyen a széles, félgömb alakú medence, amelyet lecsüngő fonatok díszítenek. Sima kőfedelén tekergőző kígyókon áll Mária, karján a gyermek Jézussal.

A kút talapzatán a következő, nehezen olvasható feliratot láthatjuk:

„TULAJDONJOGA
SZENT BENEDEK RENDÉ
FENNTARTÁSA
VÁROSSZÉPÍTŐ EGYESÜLETÉ”