Erzsébet Sósfürdő (Szent Imre Kórház)

A Bikás park metrómegállótól a Tétényi úton a város irányába haladva jut el az ember a Szent Imre Kórház épületéhez, mely az ötvenes évek óta áll ezen a helyen.

Szent Imre Kórház
Szent Imre Kórház Fotó: funiQ

A nemrégiben felújított, korszerű épületegyüttes azonban nyomaiban sem emlékeztet arra a messze földön híres elődjére, melyet Erzsébet Sósfürdőnek hívtak, és amely a XIX. század második felében nyitotta meg kapuit. A gyógyfürdő létrejötte voltaképpen egy véletlennek volt köszönhető: 1854-ben az akkori telektulajdonos, bizonyos Schleisz György kutat ásatott, hogy terményeit öntözni tudja. Ám csodák csodájára, a feltörő víz igencsak keserű volt. Több se kellett a kor híres patikusának, Unger Ferencnek, azonnal megvásárolta a telket, és dologhoz látott: ivócsarnokot építtetett a kút fölé, majd további fúrásokat folytatott, s egy évvel később már két kútból (a Hildegard és az Erzsébet királynéről elnevezettből) táplálták az időközben szépen kiépült Erzsébet fürdőház kádjait.

Az élelmes vállalkozó a telekre vendéglőt és palackozóüzemet is épített, és hamarosan valóban Európa-szerte híressé lett a glaubersóban gazdag vizű gyógyfürdő. Unger után több ízben is eladták és megvették a fürdőt, s az évek során egyre szebb és korszerűbb lett a komplexum.

a Szent Imre Kórház főbejárata
A Szent Imre Kórház főbejárata Fotó: funiQ

Az 1880-as években maga Ybl Mikós tervezett emeletes fürdőházat, de a fürdőhöz tartozott hotel, étterem és persze kápolna is. Mire a huszadik század fordulójához érünk, a területen már hét forrásból termelték ki a vizet (igaz, felváltva, hogy nehogy idő előtt elapadjanak), és itt gyógyíttatta magát a főváros úri közönsége. Elsősorban emésztési problémákra, női bajokra, köszvényre és gyulladásokra ajánlották a víz rendszeres fogyasztását, illetve a fürdőkúrákat, de sokan a túlsúly ellen is hatásosnak mondták ezt a gyógymódot.

Szent Imre Kórház
Szent Imre Kórház Fotó: funiQ

Hogy a víz gyógyító erővel bírt, az egészen bizonyos: az Erzsébet Sósfürdő növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy 1900-tól egészen idáig járt villamos a városból, holott a környék kiépülése ekkoriban még igencsak szerénynek volt mondható. A legendás sósfürdő aztán a második világháború előtt az Országos Társadalombiztosítási Intézet tulajdonába került, és jelentős korszerűsítésen ment át. Ám bármennyire is magas színvonalú és látogatott volt a fürdő, a világháborút követően a városvezetés nem igyekezett az egyébként viszonylagos épségben megmaradt épületeket megmenteni.

Az ötvenes évek elején inkább lebontották az akkorra már valóban rossz állapotú Ybl-féle házakat, s 1954-től kezdve nem sósfürdőként, hanem Tétényi úti kórházként működött tovább. Az egykor sokakat meggyógyító víz persze ma is ott van a mélyben valahol, ám a forrásokat lefojtották, és a víz elszennyeződött, sok helyen teljesen el is apadt.

a Szent Imre Kórház előtere
A Szent Imre Kórház előtere Fotó: funiQ
  • Szent Imre Kórház
    Szent Imre Kórház Fotó: funiQ
  • a Szent Imre Kórház egyik szárnya
    A Szent Imre Kórház egyik szárnya Fotó: funiQ
  • a Szent Imre Kórház egyik épülete
    A Szent Imre Kórház egyik épülete Fotó: funiQ
  • a Szent Imre Kórház egyik épülete
    A Szent Imre Kórház egyik épülete Fotó: funiQ

Igaz, több ízben is felmerült, hogy a páratlan természeti értékek kihasználását ismét át kellene gondolni, ám a tervek egyelőre papíron maradtak.

Túraajánlatok

Felfedezőtúra a 4-es metró nyomában A 4-es metró átadásával kiderült, hogy lehet elegánsan, szép tereken áthaladva is utazni a felszín alatt. Az újbudaiak nap mint nap gyönyörködhetnek a kortárs építészet legjobb alkotásaiban, hiszen a nyomvonal 5 állomása is a kerületet szeli át. Túránk során körülnézünk az állomások felszínén is.