Fertőrákos - Ruszt kör

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 23 km
Össz. emelkedő:  90 m
Össz. lejtő: -90 m
Magasság max.: 175 m
Magasság min.: 109 m

FertőrákoshatárMörbisch am SeeRustMörbisch am Seemörbischi strand, vízi színpadFertőrákos

A Fertő tó környékén vezető számtalan kerékpárút közül talán az egyik legváltozatosabb és leglátványosabb a félnapos kirándulás keretében könnyen végigjárható, Fertőrákost Fertőmeggyesen keresztül Ruszttal összekötő útvonal. A magyarországi Fertő tó turisztikai központjának számító, több látnivalóval is büszkélkedhető Fertőrákosról indulunk az elragadó Mörbisch (Fertőmeggyes) felé, a csak kerékpárosoknak és gyalogosoknak átjárható határátkelőn keresztül, majd a környék legszebb kisvárosába, Rusztra érkezünk a szép kilátást nyújtó szőlők közti úton. Visszafelé Mörbisch-be a parti úton, a nádastenger peremén kerekezünk. A túra közben érdemes egy kitérőt tenni a mörbischi strandra, miközben megcsodálhatjuk a világ egyik legnagyobb vízi színpadát is.

A túra jellege: Kitűnően jelzett, szilárd burkolatú kerékpárutak, Fertőrákos és Fertőmeggyes között kisebb emelkedőkkel, lejtőkkel, Ruszt felé a szőlődombokon keresztül enyhén hullámzó út.

Túraleírás

Fertőrákos leghíresebb látnivalója a 2015-ben újranyitott, felújított, kibővített kőfejtő. Érdemes meglátogatnunk még a püspöki kastélyt, az érdekes Kristálymúzeumot, a műemlék barokk stílusú katolikus templomot és a főutcán, a községháza mellett álló, XVII. századi, kőből faragott pellengért. A tó egyetlen magyarországi strandfürdője is itt található, melyet a falu déli végéből induló, nádason átvezető bekötőúton érhetünk el.

Fertőrákosi kőfejtő
Fertőrákosi kőfejtő Fotó: funiQ

Ne feledjük azonban, hogy a falu déli vége fekszik a legalacsonyabban, és túránk kiindulópontja, a kőfejtő pedig a legmagasabban fekvő pont, így a több mint 2 km hosszú emelkedő egész kimerítő lehet. A Sopront Fertőrákossal összekötő út kanyarulatában a kőfejtő előtt ágazik el a Fertőmeggyesre vezető aszfaltos út. Innen indulunk az osztrák határ felé az enyhén lejtő, jó minőségű aszfaltos úton. Útközben pazar kilátást élvezhetünk a Fertő tó nádtengerére, és erdők, szőlőskertek között 2,5 km-t kerekezve érünk a csak gyalogosoknak és kerékpárosoknak fenntartott kis határátkelőhöz.

Közvetlenül a határ előtt még a magyar oldalon, bal oldalt lévő kis, elég jellegtelen épület alatt rejtőzik a Mithras-szentély, melyet a környéken szolgáló római katonák építtettek Mithras, a napisten tiszteletére. A sziklába vájt szentélyben közel kétezer éves festett domborművet láthatunk.

Enyhe lejtőn gurulunk be Mörbisch-be (Fertőmeggyes), már a falu határában a szépen gondozott szőlőültetvények is mutatják, hogy híres bortermő vidéken járunk. A B10-es kerékpárút jelzései egyenesen a falu főutcájába kalauzolnak. A bájos kis Mörbisch fő jellemzője a főutcából nyíló kis közök, a „Hofgassé-k”, igazi különlegességnek számítanak ezek a főutca mindkét oldalából nyíló keskeny kis udvarok, közök. Egymástól nincs messze a falu két, egymásra kívülről nagyon hasonlító, vakítóan fehérre festett temploma, az első a kisebb, de régibb katolikus, a második az evangélikus felekezeté.

utcarészlet
Utcarészlet Fotó: funiQ

A második templom után egy kereszteződéshez érünk, a B10-est jobbra és balra is jelölik a táblák, menjünk itt balra felfelé, a másik irányból fogunk majd visszatérni. Az enyhe emelkedőn az első keresztutcánál jobbra vezetnek a jelzések, rövidesen kiérünk a falu házai közül, utunk innen egész Rusztig a tó körül nyújtózó szőlősdombok között vezet enyhén hullámozva. A kerékpárutat a szőlők között húzódó gazdasági utakból alakították ki, csekély forgalomra számítsunk, főleg mezőgazdasági járművek használják az egyébként kitűnő minőségű aszfaltot.

Az útról végig kitűnő kilátás nyílik a Fertő tóra, a Lajta-hegység lábaira felkúszó szőlőkre. Útközben több kulturált pihenőnél is megállhatunk, ivókutakból frissülhetünk fel. 5 km után érünk be Ruszt (Rust) házai közé, az úton egyenesen maradva kiérünk a nagyobb forgalmú 52-es útra, itt a temetőnél jobbra fordulva gurulunk be a városka központjába.

A bájos Ruszt , a történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városa a Fertő egyértelműen legszebb települése, számtalan műemlék épülettel, bájos óvárossal, rengeteg hangulatos vendéglátóhellyel várja a látogatókat.

Városháza
Városháza Fotó: funiQ

Miután megnéztük a rendkívül kerékpárbarát városkát, érdemes egy kitérőt tennünk a tópartra is. A Hauptstrasse végén, a Seehotel Rust előtt balra, majd jobbra fordulva a nyílegyenes Seestrassén kb. 1500 méter után érjük el a sűrű nádasban vezető aszfaltos úton a ruszti öblöt és a strandot. A szokásos tóparti strand mellé egy élményfürdő is épült, vitorláskikötőt, hajóállomást és vendéglátóhelyeket is találunk itt.

vízi élet a Fertő tavon, háttérben a vitorlásiskola épületével
Vízi élet a Fertő tavon, háttérben a vitorlásiskola épületével Fotó: funiQ

A városba ugyanazon az úton tudunk visszamenni, a Seehotel után maradjunk a parti úton, mely szintén B10 jelölést kapott. Balra egy nagy lezárt vizenyős területen gyakran láthatunk gólyákat, egy kis kilátótorony is segít a madarak megfigyelésében. Az aszfaltos úton jobbra szőlőültetvények, balra a tó körüli nádas közt haladunk, hamarosan balra kanyarodunk a tó felé, majd megint jobbra folytatjuk utunkat Mörbisch felé.

A hangulatos út mellett a Fertő tóra oly jellemző nádkévék kínálnak kitűnő fényképtémát, elhaladunk egy mangalica telep mellett, ahol szinte mindig vannak kismalacok, majd hamarosan vissza is érünk Fertőmeggyes házai közé. Amennyiben az út végén balra fordulunk, 2 km után elérjük a Mörbisch-i strandot, melynek fő nevezetessége a világ egyik legnagyobb tószínpada, ahol minden évben új operettet mutatnak be a Seefestspiele Mörbisch keretében. A nézőtér befogadóképessége mintegy 6000 fő.

a víziszínpad díszletei hátulról
A víziszínpad díszletei hátulról Fotó: funiQ

A strand mellé, a rusztihoz hasonlóan egy élményfürdő is épült, és itt is van hajóállomás, átkompozhatunk a szomszédos Illmitz-be vagy akár Fertőrákosra is. Ugyanazon az úton térünk vissza a faluba, a központban, a kereszteződésnél balra kanyarodunk a főutcára, és a már ismert útvonalon 4,5 km kerekezéssel érünk vissza kiindulópontunkra, FertőrákosraFertőrákos.

Halásztemplom, a város legrégibb épülete
Halásztemplom, a város legrégibb épülete Fotó: funiQ
  • Fertő tavi kikötő
    Fertő tavi kikötő Fotó: funiQ
  • Ruszt, a gólyák városa
    Ruszt, a gólyák városa Fotó: funiQ
  • parti sétány
    Parti sétány Fotó: funiQ
  • vízi élet a Fertő tavon, háttérben a vitorlásiskola épületével
    Vízi élet a Fertő tavon, háttérben a vitorlásiskola épületével Fotó: funiQ
  • Ruszt főtere
    Ruszt főtere Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Fertő tó aktív térkép kerékpártúrái A Cartographia 2016-os Fertő tó aktív térképén ajánlott tíz kerékpáros túra részletes leírása képekkel.