Máza

A település Tolna és Baranya megye határán húzódik a Kelet-Mecsek egy kiszélesedő völgyében.

Története

A település első írásos említése 1235-ből maradt fent. A középkorban Máza határában a birtokos Koroncó család bencés monostort alapított, de a szerzetesek később Szászvárra költöztek. A török hódoltság megszűnte után a magyarok mellé ide is német családokat telepítettek. A lakosság egyharmada ma is német nemzetiségű.

A földművelő lakosság élete a XIX. században gyökeresen megváltozott: az 1800-as évek elején szenet találtak a környéken. A bányát 1829-ben nyitották meg, s egészen az 1990-es évekig működött. 1975-ben a községet összevonták a szomszédos Szászvárral – azóta a két település gyakorlatilag össze is épült –, de 1991-ben közigazgatásilag szétváltak.