Napraforgó-házak, Zebegény

A Napraforgó utcán sétálva észrevehetjük, hogy több, egymást követő ház azonos stílusban lett kialakítva: kékre festett manzárdtetők, zöld és kék kerítések követik egymást. Feltűnő még az is, hogy az ajtókon, kerítéseken, házszámokon napraforgókat láthatunk.

Napraforgó-házak
Napraforgó-házak Fotó: funiQ
  • Napraforgó-ház
    Napraforgó-ház Fotó: funiQ
  • Napraforgó-ház
    Napraforgó-ház Fotó: funiQ
  • Napraforgó-házszám
    Napraforgó-házszám Fotó: funiQ
  • Napraforgó utcai házszám
    Napraforgó utcai házszám Fotó: funiQ
  • napraforgós kapu
    Napraforgós kapu Fotó: funiQ

De miért ez a kedves szokás? A történet az 1920-as évek végén kezdődött. Ekkoriban költözött Zebegénybe gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska, aki megvásárolta és felújította az utca házainak egy részét. A grófnő már az I. világháborúban zászlójára tűzte az elesettek megsegítését: jótékonysági szervezetek tagja volt, megalapította az ország első csecsemőotthonát, adakozásból falut építtetett a szegényeknek. A faluba költözve sem hagyott fel a közösség szolgálatával, itt a helyi gyerekeket maga köré gyűjtve egy különleges, már-már fantáziavilágszerű közösséget hozott létre. A gyerekekkel együtt megalakította az úgynevezett Virágegyletet, amelyen belül minden tag egy virágról vagy más növényről kapott nevet - Apponyi Franciska volt Napraforgó. A gyerekek és az egyletben dolgozó felnőttek együtt sportoltak, meséltek egymásnak, közösen tanultak, botanikai gyűjteményt készítettek és korukat megelőzve nagy figyelmet fordítottak a környezettudatosságra. A grófnő persze számtalan adománnyal egyengette a gyerekek életét.

Az egylet tagjainak leszármazottai ma is sok történetet tudnak a híres társaságról, és a falu virágszeretetében is őrzi a grófnő jószívű tevékenységét. A Napraforgós-házak némelyikében ma vendégház működik, így akár eltölthetünk egy éjszakát ott, ahol egykor ez a külön kis világ létezett.

Napraforgó-ház
Napraforgó-ház Fotó: funiQ
  • Napraforgó-ház
    Napraforgó-ház Fotó: funiQ
  • Napraforgó-ház
    Napraforgó-ház Fotó: funiQ
  • Napraforgó-ház
    Napraforgó-ház Fotó: funiQ