Mindenszentek-templom, Becsehely

Becsehely Pola elnevezésű településrészén áll ez a XIII. század végén, eredetileg román stílusban épült templom, amit a XV. század során átalakítottak.

A XVIII. század során több alkalommal alakítottak rajta, felújították, bővítették a templomot. 1716-ban új deszkamennyezetet kapott az épület, 1774-ben a templom egy részét barokk stílusban újjáépítették, ekkor bontották le régi tornyát, hajóját bővítették, míg szentélye román stílusú maradt. Az 1700-as évek végén hajóját ismét kibővítették, ekkor épült ma is látható tornya. A sekrestyét 1960-ban építették.

Mindenszentek-templom

Látványa igen különleges, hiszen szentélye a román kori építészetet idézi, míg tornya és hajója jó néhány évszázaddal későbbi időkről mesél.

Berendezése főként XX. századi, Mindenszentek-oltárképe azonban a XVII. század végén készült, oltára a XVIII. század második feléből való. A toronyban lévő kisebb harang Medardus Reig grazi harangöntő munkája 1695-ből.

A Mindenszentek-templom mögött alakították ki 2013-ban a helyi hősi halottak számára emelt emlékművet. Különlegessége, hogy Pola településrész egykori önállóságára utalva, az egyesülés, vagyis 1941 előtti hősi halottak – így az 1848-as és I. világháborús áldozatok – nevei a becshelyiekétől külön szerepelnek, viszont a második világháború hőseinek nevei már közös táblán olvashatók. Az öt emléktábla fölött kopjafa áll, amelyet a romániai Korond, Becsehely testvértelepülése ajándékozott a községnek.

háborús emlékművek
Háborús emlékművek