funiQ logo

Sziklaszentély, Zebegény

A település első temploma, a Szent Mihály-sziklatemplom az 1813 utáni években épült a Kálvária-domb oldalában, és szentélyét, amely az épület egyetlen fennmaradt része, a sziklába vájták. 1852-ben még renoválták, de az új templom felépültével elbontották az 1900-as évek első felében.

a Sziklaszentély

Mivel templomként már nem volt rá szükség, a megmaradt szentélyt innentől a helyi remeték használták egészen a századelőig. Az utolsó helyi remetének, aki feltehetőleg a kálváriát gondozta, jelképes sírja a szentély mellett látható.

a remete sírja a Sziklaszentélynél

A szentély belsejében szobrokat, és egy, a remeték által készített domborművet láthatunk. Egykori, 1749-ben öntött harangját a Havas Boldogasszony-templom őrzi.

1914-ben a Jékey házaspár kőlapokból álló, timpanonos, román stílusú bélletes, címereikkel díszített előépítményt építtetett a barlang elé.

a Sziklaszentély