Székesegyház, Pécs

A Szent Péter és Pál apostolok-székesegyházat a XI. században kezdték el építeni, miután a korábbi templom 1064-ben leégett. A bazilika több évszázad vonásait is magán viseli, ugyanis minden egyes püspök a saját korának megfelelő művészeti stílusban folytatta a felújítást. A legjellemzőbb stílusjegyek klasszicista és gót vonások. Mai formája a XIX. századra készült el. 

Homlokzatát apostolok szobrai díszítik, amelyeket már harmadik alkalommal formáltak meg. A most látható, 1963-ban felszentelt alkotások Antal Károly nevéhez fűződnek.

székesegyház
Székesegyház

A három hajós, gazdagon díszített belső teret diadalív osztja ketté. A nagy figyelmet követelő baldachinos népoltár Zala György alkotása.

A kóruson található orgona 1887-ben készült az egykori pécsi Angster orgonagyárban. Ez a csodálatos hangszer 6101 síppal rendelkezik, melyek hosszúsága 5 millimétertől egészen 5 méterig terjed. 

Ez a székesegyház az első az országban, amely légkondicionáló berendezéssel lett ellátva annak érdekében, hogy a templom állapota ne romoljon olyan gyorsan.

II. János Pál pápa pécsi látogatásakor Basilica Minor rangra emelte.