Csonkatorony, Csopak

Az Árpád-korban épült Szent István-templomot már 1266-ban megemlítik írásban, mint csúcsíves, egyhajós templomot, amit a veszprémi káptalan építtetett.

A XVII-XVIII. században többször is gazdát cserélt a templom, hol a katolikus, hol a református egyház vette birtokba. Az egykori Szent István-templomból való XVII. századi úrvacsorakehely például a mai napig a csopaki református egyház birtokában van.

Csonkatorony
Csonkatorony Fotó: funiQ

Miután túlélte az évszázados vallási harcokat, legközelebb 1830-ban hallunk a templomról, ekkor ugyanis egy villámcsapás miatt teljesen leégett a hajója.

1960-ban már annyira rossz állapotban volt az épület, hogy inkább elbontották, csak a viszonylag épen maradt tornyot hagyták meg, ami később új tetőt kapott.

szökőkút a Csonkatorony melletti Millenniumi Parkban
Szökőkút a Csonkatorony mellett Fotó: funiQ

1977 és 1990 között a toronyban kapott helyet a helytörténeti gyűjtemény, ez ma már a Plul malomban található.  

2009-ben rendezték a torony körüli területet. Az egykori Hősök terén, ami 2000 óta a Millenniumi Park nevet viseli, rózsakert, szökőkút és padok várják a látogatókat.

Egy helyi lakos kezdeményezésére közadakozásból és a lengyel testvérváros adományából két harangot öntetett a település, így közel 60 év után 2017 őszétől ismét szólni fognak a harangok a Csonkatoronyban.

Millenniumi Park a Csonkatorony mellett
Millenniumi Park a Csonkatorony mellett Fotó: funiQ

A magában álló, de évszázadokat túlélt Csonkatorony Csopak jelképévé vált.

Csonkatorony