Balaton Paintball - Hegyi pálya, Balatonfűzfő

2007-ben nyitott meg kapuit a Balaton Paintball Hegyi pályája, amelyet a következő évben követett a másik balatonfűzfői pályájuk, a Bob melletti pálya. Emellett egy harmadik pályát is üzemeltettek 2009 és 2016 között, amely Balatonfüreden működött.

Az egyik balatonfűzfői paintball játéktér egy hegyi pálya; ide csak csapatokat várnak az üzemeltetők. A családok, cégek, osztályok vagy baráti társaságok számára remek kalandos kikapcsolódás és csapatjáték egy itt tartott paintball verseny.

A Hegyi pálya területén igazi csata alakulhat ki, hiszen minden adott ehhez. A szalmabálás fedezék, a romos pince, az erdő és mező mind hasznos a cél, a győzelem eléréséhez. Ha pedig valaki további izgalmakra vágyik, annak lehetősége van éjszakai játékra is. Ennek következtében többnapos csaták megtartására is lehetőség van, amik között az esti grillezéshez és a bográcsozáshoz minden szükséges feltétel adott.

A pályák szabadtériek, +8 °C fölött működnek.

Nyitva tartás

A Hegyi paintball pályára március elejétől november végéig várják az előre bejelentkezett csapatokat.

Elérhetőség

Cím: 8175 Balatonfűzfő, Hegyalja u. 46.
Tel.: +36 30 937 3120; +36 20 466 9560
E-mail: lajos@balatonpaintball.hu; kriszta@balatonpaintball.hu
Web: www.balatonpaintball.hu

A Balaton Paintball másik pályája

Balaton Paintball - Bob melletti pálya, Balatonfűzfő A BalatoniBob Szabadidőpark és a SERPA Kalandpark szomszédságában elterülő két paintball pályán fapalánkok nyújtanak védelmet és rejtekhelyet az ellenféllel szemben. A nyári szezonban nyitva tartó pályák mellett a célba lövést is kipróbálhatjuk.

Még több élménypark a Balatonnál

Élmények, kalandok a Balatonnál Összeszedtük, hogy hova érdemes menni, ha nem volt elég az aznapi mozgás: listánkban szerepelnek a Balaton körüli kalandparkok, víziparkok, bobpályák, paintball pályák, egy mezítlábas ösvény és csupa olyan hely, ahova a kalandvágyó gyerekeket és felnőtteket bármikor el lehet vinni.