Varsány – Rimóc (gyalog-, kerékpáros-, lovastúra)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 3,1 km
Össz. emelkedő:  41 m
Össz. lejtő: -16 m
Magasság max.: 197 m
Magasság min.: 171 m

VarsányRimóc (3,13 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

Ez az útvonal nem túl hosszú és nem is olyan változatos a terep, ezért akár hosszabb túrát is lehet belőle alakítani más irányokba. Utunk a Millenniumi emlékműhöz tartozó kis park mellől indul, amihez közel van egy élelmiszerbolt. A táblától a templom irányába kell elindulnunk, és balra, a Petőfi útra kell letérnünk. Ezen az úton kell egyenesen kimennünk a faluból. Ez rávisz egy földútra, ahol keleti irányba, nagyjából egyenesen kell menni. Áthaladunk egy kis hídon, ami mellett egy nagy nyárfa is áll. Egy emelkedőn felfelé haladva elmegyünk egy erdősáv mellett, ahol lesz egy letérő jobbra, de nekünk egyenesen kell továbbmennünk. A Varsányi utcára fut be a földút és addig gyalogolunk befelé, amíg el nem érjük a Szécsényi utat, majd jobbra fordulva átmegyünk a hídon, a Rimóc-Sipeki-patakon, és a Szociális bolt előtt megtaláljuk a Zöldút táblát. Ha Rimócra érve megéheznénk vagy megszomjaznánk, itt is lehet találni egy boltot, ha továbbmegyünk a Szécsényi úton. Egy zöld színű épületet keressünk a sarkon!

Tábi-tó
A Varsány közelében található Tábi-tó Fotó: Cserhát Natúrpark ©

Rimóc Varsány (3,13 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

Ez az útvonal nem túl hosszú és nem is olyan változatos a terep, ezért akár hosszabb túrát is lehet belőle alakítani más irányokba. A Szociális bolt elől, a táblától indulva a híd irányába kell elindulnunk a Szécsényi úton, ahonnan az első kereszteződésnél a Varsányi utcán balra kell fordulni. Erről az útról nem kell letérnünk, a régi építésű sárga háztól jobbra kell továbbmennünk. Ahogy ez az utca kifut a településről, egy földúton találjuk magunkat, ahonnan egy erdősávhoz érve szintén jobbra kell mennünk. Áthaladunk egy hídon, ahonnan észak-északkeleti irányba haladva tovább, eljutunk Varsányba. A Petőfi útra érkezünk be, ahonnan nem is kell letérnünk egészen addig, amíg a templomhoz nem érünk. Innen jobbra kell elindulnunk, hogy a Millenniumi emlékműhöz tartozó kis parkhoz érjünk, ahol a Zöldút tábla áll.

látkép
Látkép Rimóc közelében Fotó: Cserhát Natúrpark ©