Nagylóc – Hollókő /Jézus nyoma/ (gyalog-, kerékpáros-, lovastúra)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 9,5 km
Össz. emelkedő:  360 m
Össz. lejtő: -250 m
Magasság max.: 441 m
Magasság min.: 207 m

Nagylóc - Hollókő /Jézus nyoma/ (9,69 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

A Hollókő határában található legelőn időszakosan felállított villanypásztorok miatt legyünk nagyon figyelmesek!

Ezt a szakaszt kifejezetten azoknak hozták létre, akik szeretnék kerékpárral vagy lóval bejárni az Őr-hegy vidékét. Indulás előtt még bevásárolhatunk a túrához hiányzó dolgokból a pár lépésre található élelmiszerboltban. A táblától északkeletre haladva a Petőfi úton kell a faluból kimenni, ahonnan a Fecske utcára rátérve egyértelműen vezetnek a festett jelzések. Nyugodtan bízzuk magunkat rájuk. A hegyen kifelé több útvonal közül is választhatunk. Bal kézre a digitális térképen is jelölt útvonalat, illetve tőle jobbra a táblán szereplő útvonalat találjuk. Ez utóbbi csapadék esetén nem járható, de száraz időben is vigyázzunk, mert a kimosott barázdába lépve könnyen kibicsaklik a bokánk. Ha saras a terep, akkor jobb kézre találhatunk egy földutat, amelyen ugyanoda lyukadunk ki, mint ahová a másik két útvonal tart. A gerinc felé haladva szép kis ösvényen járunk, ahonnan balra leágazik az útvonal a túraútvonal második kilométere után. Innentől egy erdei szakaszon a fák között haladunk, ahol a csend és a madárhangok lelkileg igazán feltölthetnek. Ezen az útvonalon tulajdonképpen megkerüljük az Őr-hegyet, így közvetlenül Jézus nyomához érünk, de ha van időnk és energiánk, a gerinc bozótjában megkereshetjük a geodéziai magassági pontot jelző gúlát. Jézus nyomához számos történet és legenda tartozik. Innentől viszont az útvonalunk már szinte csak lejtőn vezet. A dombról lefelé nagyon szép kilátás nyílik a Nagy- és Kis-Zsunyi-hegyre, de ha szerencsénk van, még a Jézus nyomától kivezető útról láthatjuk a Hollókői várat is. Ahogy Hollókő felé megyünk, át kell mennünk egy közúton, ezért legyünk nagyon figyelmesek! Onnantól pedig már egyértelmű az útvonal. A földút átvezet egy kisebb völgyön, ahol lehet villanypásztor, de ezt biztonságosan lehet kezelni, csak figyeljünk nagyon, nehogy baleset legyen belőle! Mielőtt Hollókő területére beérnénk, egy füves területtől, a TSZ major előtt még jobbra, ajánljuk, hogy készítsenek fotót, hiszen ilyen szemszögből ritkán látni a Hollókői várat és az Ófalut egyszerre. A TSZ major mellett elhaladva, a Dózsa György úton érünk be a Kossuth útra, ahol jobbra fordulva az Ófalu és a tábla felé megyünk. Ha van kedvünk és időnk, látogassunk el az Ófaluba, illetve a Várba, amihez a háromszög alakú kis parknál jobbra kell letérni. A Zöldút tábla viszont a nagy parkolóban található, amely bal kéz felé, az iskola mellett elhaladva, följebb található. Innen a vártúra tanösvényen a Hollókői várhoz és az Ófaluba is eljuthatunk. 

látkép
Nagylóc Fotó: Cserhát Natúrpark ©

Hollókő - Nagylóc /Jézus nyoma/ (9,69 km - Gyalogtúra, Kerékpártúra, Lovastúra)

A Hollókő határában található legelőn időszakosan felállított villanypásztorok miatt legyünk nagyon figyelmesek!

Hollókőn a Zöldút tábla a várhoz vezető úton, a parkolóban található, ahonnan az Ófalu irányába, észak felé kell elindulnunk. A Kossuth úton haladva balra kell majd elfordulnunk a Dózsa György út felé, ahonnan lesz egy elágazás enyhén jobbra, de mi csak tartsunk bal kéz felé, a TSZ major felé. Mielőtt a majorhoz érnénk, álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk hátra. Innen nagyon szép kilátás nyílik Hollókőre, amit ritkán látni együtt: az Ófalu és a vár. A major mellett továbbhaladva keresztülmegyünk egy völgyön, majd egészen a közútig megyünk. Ehhez közeledve bal kéz felé már láthatjuk Nagylócot, a “Cserhát védelmezőjét”. Az úton át kell mennünk, legyünk nagyon figyelmesek! A földúton felfelé megyünk az Őr-hegy felé, ahol a Jézus nyomához egy elágazásra kell figyelnünk. Jézus nyoma mellett megyünk majd tovább, nem kell visszafordulnunk, mint a másik errefelé vezető útvonalnál. Pár méterrel később balra elfordulunk egy földúton, amely megkerüli az Őr-hegyet. Ha út közben valaki meggondolná magát, és mégis fel szeretne menni az Őr-hegy csúcsára, az forduljon vissza a Jézus nyomától, és jobbra felfelé lesz egy út, ami felvezet a csúcsra. Az a földút, amely az Őr-hegy északi oldalán vezet, egy erdei szakaszon visz keresztül, ahol a kevésbé változatos terepnek köszönhetően nem kell fárasztó túrára készülni, nyugodtan lassítsunk le, és hallgassuk az erdei állatok neszeit. Erről a szakaszról kiérve az elágazásban jobbra fordulunk, Nagylóc irányába haladva tovább. Innen több földút is vezet lefelé, de ha igazán szép látványban szeretnénk részesülni, akkor mindenképp menjünk ki a Kutya-hegy végében található kereszthez, ahonnan az egész falura rálátni.

Innen már csak lefelé vezet az út. Az időjárástól függően több útvonal közül választhatunk, hogy lemehessünk a hegyről, mikor már a falu fölé értünk. Ha már a keresztnél jártunk, onnan két közelebbi útvonal van, de mindkettő viszonylag nagy lejtésű, ezért ezeket inkább csak száraz időben javasoljuk. Ha esős, saras időben érkeznénk ide, akkor az érkezés irányából a bal szélső útvonalat válasszuk, ami kissé lankásabb. A faluba a Fecske úton érünk be, ahonnan a Petőfi úton egyenesen kell haladni, míg el nem érünk a Zöldút táblához a főúton. A táblától nem messze található az élelmiszerbolt, ahol felfrissíthetjük magunkat.

Hollókő jellegzetes házai
Hollókő Fotó: Cserhát Natúrpark ©