Városháza, Békéscsaba

Békéscsaba jelképének tekinthető a belváros Szent István terén található késő romantikus stílusú Városháza.

Az épület 1871 és 1873 között épült, U alakú alaprajzát Sztraka Ernő helyi építész, míg a homlokzatát Ybl Miklós tervezte.

Városháza

A Városházát 1927-ben, Bankó András városi főmérnök tervei alapján két keresztépülettel bővítették, melyek segítségével megvalósította a mai körülzárt, árkádos udvart. Ezt a belső teret mára parkosították, és itt tekinthetjük meg Nagy András szobrait is. 

Hátsó udvarán régen istállók, autók és a tűzoltóság kapott helyet, ma pedig itt tartják a különféle kulturális rendezvényeket. Az egyik legjelentősebb ezek közül a Városházi Esték, melyeket minden évben megrendeznek.

Az épület előtt áll Prisztavok Tibor békéscsabai képzőművész szobra, a Pápai Tizedjegyzék emlékmű, amely egy olvasópadot, vagy szószéket formázó oszlop, és ami a város 1332-ből származó első írásos emlékének állít emléket.