Etyek

A közel 4000 lakosú település Fejér megyében, a Zsámbéki-medence szélén, Budapesttől 26 km-re fekszik.

Az évszázados borkultúrájának köszönhetően Etyek már a komoly hazai borvidékek közé tartozik. A majdnem 800 hektáron termelt szőlőből készülnek az egyre közkedveltebb etyeki borok, ugyanakkor a budafoki Törley-pezsgő alapanyagát is az etyeki szőlő adja.

présház az Öreg-hegyen
Présház az Öreg-hegyen Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Látnivalók

Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás-templom és rendház

Botpuszta Etyek egyik városrésze, ahol ez a XV. századi gótikus eredetű templom áll. 1758-ban a nazarénus rend két szerzetese számára felújították a templomot, és felépítették mellé a rendházat is.

Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás-templom
Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás-templom Fotó: funiQ
Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás rendház
Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás rendház Fotó: funiQ

Sarlós Boldogasszony-templom

Az etyeki római katolikus templomról 1723 óta rendelkezünk adatokkal, ugyanettől az évtől kezdve történtek anyakönyvi bejegyzések is. Mai temploma 1814-1816 között épült Reider József tervei alapján. Orgonáját a század elején a Rieger cég építette.

Sarlós Boldogasszony templom
Sarlós Boldogasszony templom Fotó: funiQ

Helytörténeti Múzeum

A gyűjteményt a helyi németek egyesülete hozta létre. A kiállítás maga a helybéli svábok emlékeiből, berendezéseiből jött létre. A bútorok, népviseletek, vallásos tárgyak, gyerekjátékok mellett jelentős a fotógyűjtemény is.

Etyeki Református Egyházközség temploma

A késő barokk templomot 1839-ben építették újjá, ekkor alakult ki mai formája.

Etyeki Református Egyházközség temploma
Etyeki Református Egyházközség temploma Fotó: funiQ

Korda Filmpark

A filmes témapark 2011 júliusában nyitotta meg kapuit, amely hazánk első filmesparkja volt.

Az érdeklődők megismerhetik a filmkészítés nagyszerű világát, a különböző filmes technikák titkait, a stúdiótúrán pedig bepillanthatnak a Korda Stúdió kulisszatitkaiba. A filmpark animátorok vezetésével, előzetes bejelentkezés után látogatható.

Magyar-kút

Ez a forrás évezredek óta táplálja a Nádas tavat. Vízhozama ma is 6-700 liter percenként. Régen ez egy tiszta vizű forrás volt, ahol az állatokat itatták, vagy az asszonyok a ruhákat mosták. Azonban a rengeteg szétszórt műtrágya az idők során beszennyezte a vizet, ami mostanra ihatatlanná vált. A kút védőépülete a XIX. században épült, klasszicista stílusban. 

Magyar-kút
Magyar-kút Fotó: funiQ

Körpince, Kecskegödör, Sóskúti úti pincesor

A Kecskegödör, a Sóskúti úti pincesor és a Körpince pince együttes a település legfőbb mezőgazdasági ágához, a szőlőtermesztéshez kapcsolódnak. Az 1860-as évek közepén épült több száz, kőből rakott pince legtöbbje még ma is áll. 

Körpince
Körpince Fotó: funiQ
  • Körpince
    Körpince Fotó: funiQ
  • Körpince
    Körpince Fotó: funiQ
  • Kecskegödör
    Kecskegödör Fotó: funiQ

Egyéb látnivalók: Kitelepítési emlékkő, Mária-szobor, Nepomuki Szent János-szobor, Segítő Szűzanya-szobor, Szent Orbán-szobor, kálvária, kecskegödör.

kitelepített németek emlékműve
Kitelepített németek emlékműve Fotó: funiQ

Rendezvények: kiemelkedő eseménye az Etyeki Piknik, a Pincefesztivál, a Búcsú és a Kezes-Lábos Fesztivál.

Szolgáltatások

Szórakozás

Etyeki Tájház

Cím: 2091 Etyek, Magyar u. 7.
Tel.: +36 22 223 956

Korda Filmpark

Cím: Etyektől Alcsútdoboz felé balra
Tel.: +36 22 556 002
Web: www.kordafilmpark.hu

Zoltán és Diana Horgásztó és Pihenőpark

Cím: Göböljárás-puszta (Etyek-Alcsútdoboz)
Tel.: +36 20 776 6298
Web: www.zoltanhorgaszto.wordpress.com

Szállás- és vendéglátóhelyek

Rókusfalvy Fogadó

Cím: 2091 Etyek, Alcsúti út 4.
Tel.: +36 22 597 097
Web: www.rokusfalvyfogado.hu
Rókusfalvy fogadó
Rókusfalvy fogadó Fotó: funiQ

Cinnamon Étterem

Cím: 2091 Etyek, Öreghegy 3108. hrsz.
Tel.: +36 70 458 9183, +36 20 464 0713, +36 20 997 1289
Web: www.hvp.hu

Duett Pince Étterem

Cím: 2091 Etyek, Vajda János u. 1.
Tel.: +36 20 315 2789
Web: www.facebook.com/duettpince

Etyeki Sajtútállomás

Cím: 2091 Etyek, Újhegyi út
Tel.: +36 30 303 7824
Web: www.facebook.com/Etyeki-Sajtutallomas
etyeki sajtútállomás
Etyeki sajtútállomás Fotó: funiQ

Árpás László – sonkamester

Cím: 2091 Etyek Újhegyi út
Tel.: +36 30 931 8805
Web: www.sonkamester.hu

Gingalló Csokoládé Műhely

Cím: 2091 Etyek, Káposztáskert u. 23.
Tel.: +36 20 419 1682
Web: www.gingallo.hu

Hernyák Birtok, Bor és Mangalica Gasztroműhely

Cím: 2091 Etyek, Öreghegy, Báthori dűlő
Tel.: +36 30 274 8994
Web: www.hernyak.hu

Bike & Wine Cottage

Cím: 2091 Etyek, Újhegyi út
Tel.: +36 70 938 8181
Web: www.bikeandwinecottage.com

Krajcsi Pincészet Vendégfogadója

Cím: 2091 Etyek, Kossuth L. u. 53.
Tel.: +36 20 952 0371
Web: www.etyekiszallas.com

Etyeki Borbarlang

Cím: 2091 Etyek, Kecskegödör utca
Tel.: +36 20 343 0015
Web: www.etyekiborbarlang.hu
tipikus régi pince
Tipikus régi pince Fotó: funiQ

Etyeki Falusi Ház

Cím: 2091 Etyek, Óvoda utca 32.
Tel.: +36 20 390 5454
Web: www.etyekiszallas.hu

Villa Vinea

Cím: 2091 Etyek, Kolumbusz Utca 27
Web: www.villavineaetyek.com

Kácsor Fogadó

Cím: 2091 Etyek, Alcsúti út 12.
Tel.: +36 22 353 641
Web: www.kacsorfogado.hu

Villa Haka

Cím: 2091 Etyek, Magyar u. 20.
Tel.: +36 20 914 5222
Web: www.villahaka.hu

Rooms for rent

Cím: 2091 Etyek, Kolumbusz u. 29.
Tel.: +36 20 286 6480
Web: www.facebook.com/Rooms-for-rent

Története

A település neve az Ete személynévből ered, amely magyar eredetű, jelentése: hetedik gyermek.

I. e. 9000-től az első századig a Magyar-kút feletti Kakukk-hegyen és a Kálvária-dombon létrejött ősemberi település. 10-től 379-ig római kolónia volt a helyen, majd 379-től a honfoglalásig hunok, avarok, eraviszkuszok éltek itt.  896 és 1326 között a települése a Csák nemzetség birtokában, utána királyi birtok volt.

1523-ig a székesfehérvári káptalan tulajdonába került. 1543 és 1686 között a budai szandzsákhoz csatolták. 1637-ben a jezsuiták komáromi rendházának adományozták, akik 1720 és 1770 között 112 német családot telepítettek be.

1777-ben Mária Terézia Etyeket is a restaurált székesfehérvári káptalanháznak adományozta.

1927-ben Botpusztát egyesítették Etyekkel. 

Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás-templom
Botpusztai Szeplőtelen Fogantatás-templom Fotó: funiQ

Az 1900-as évektől Etyeken jelentős szőlőtermesztés folyik. A kedvező klímának, illetve a talajnak köszönhetően a helyi borok kimagaslóan finomak, ízük jellegzetes, karakteres, savas. A itt termelt szőlő a budafoki Törley pezsgőgyár alapanyagát képezi, illetve belőle készülnek az igen ismert és kedvelt etyeki borok, mint pl. a Chardonnay, Rajnai Rizling Sauvignon blanc, Szürkebarát, Királyleányka.

Etyek német lakosainak 80%-át 1946. március közepéig a németországi Stuttgart környékére telepítették ki. Helyükre Kömlőről, Törökszentmiklósról, Gyöngyöstarjánról, erdélyi falvakból, etyeki pusztákról érkező családokat telepítettek be.

1990 után kiépült a település teljes infrastruktúrája is.

A községben pezseg a kulturális-, művészi- és népművészeti élet, megbecsült énekkara van, továbbá számtalan civil szervezet működik itt.

utcakép
Utcakép Fotó: funiQ
  • etyeki horgásztó
    Etyeki horgásztó Fotó: funiQ
  • tipikus pince
    Tipikus pince Fotó: funiQ
  • tipikus etyeki lakóház
    Tipikus etyeki lakóház Fotó: funiQ