Őrségi túra kerékpárral II. (64 km)

Felsőszenterzsébet - Kerkafalva - Bajánsenye - Kercaszomor - Domansjevči - Hodoš - Szalafő - Őriszentpéter - Bajánsenye - Kerkafalva - Felsőszenterzsébet

A szalafői Pityerszert ezúttal nem a szokványos úton közelítjük meg. A különös hangulatú Kercaszomor után szinte a zöldhatáron átlépve kapunk ízelítőt az Őrvidék szlovén falvairól, majd dimbes-dombos, vadregényes erdőkön keresztül érünk hazánk legeredetibb szabadtéri múzeumához. Ám nincs itt még a vége, az út folytatása is sok érdekességet ígér…

Kerkafalva, Ramocsa, Kerkáskápolna… sík, könnyű terepen kerékpározhatunk egészen Bajánsenyéig, mely kétségkívül az Őrség leghosszabb községe: négy, korábban önálló településrészt - Őrbajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány - egyesít csaknem 6 kilométer hosszban. Az egykori senyeházi útkereszteződésnél találjuk a szép arányú, 1821-ben épült klasszicista stílusú református templomot.  Karzata három boltívvel tagolt kialakítású. A külső templomfalon Nemesnépi Zakál Györgynek, az Őrség őrnagyának és első leírójának, a senyeházi református egyház „szervezőjének” szépen faragott fakeretű márvány emléktábláját láthatjuk.

Bajánsenyét a templom után Magyarszombatfa irányában hagyjuk el. Rövid, enyhe emelkedőt követően az előbukkanó néhány ház már következő állomásunkat, Kercaszomort jelzi.  Szintén összevont település: korábban Kerca és Szomoróc külön-külön falut alkotott. A hagyományok szerint a két szomszédvár lakói mindig vetélkedtek egymással, talán ennek a szellemét őrzi ma is a Szomoróc régi határában felállított „Üdvözöljük Szomorócon!” tábla.

Amikor azonban a trianoni határmódosítás után mindkét falu egy időre a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz került, mind kercaiak mind pedig a ’szomorócziak egyöntetűen és bátran szálltak szembe a betolakodókkal. Állhatatosságuk és hősies magatartásuk eredményeként csatlakozhatott vissza a két település Magyarországhoz. 1922-ben meg is kapták Vas vármegyétől a „Legbátrabb falu” címet.

A népesebb Kercán az úttól kissé távolabb jobb oldalon láthatjuk a két aprócska (előbb a református, majd a katolikus) templomot. A falun belül is kanyargó, helyenként ligetes területen átvezető úton érjük el Szomorócot.  A faluhatárban baloldalon néhány perces sétával a Szomoróci tanösvényen az árpád kori Szent Vencel templom romhelyét kereshetjük fel, mely az Őrség legrégibb, 10-11. századi szakrális helye. A másik nevezetesség az 1877-ben emelt református harangláb: a hazánkban ritka egy ágasos haranglábak közé tartozik. Tölgyfából faragott U-alakú „ágasfa” tartja a harangot. Szép, arányos kis épület. Szoknyája aprócseréppel, a harangot védő sisak fazsindellyel fedett.

A faluvégen lévő temetőben még láthatunk néhány régi, jellegzetesen őrségi fejfát, azaz sökfát, amiket a református halottaknak állítottak. Korábban csaknem valamennyi itteni településen faragtak egy-másfél méter magas, tölgy vagy bükk fejfákat. Nevükben a „sök” vagy „sög” a süveg igen régies rövidítésére utal. Formájuk az egyszerű hasábtól a faragott, íves vagy gömbölyített csúcsú változatig terjedt. Ám díszítést sokszor egyáltalán nem alkalmaztak, csak a halottra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat írták rájuk.

A temető után az út már a határsávban halad, itt korábban sohasem volt átkelő. Néhány száz méter után meg is érkezünk Magyarország és a Szlovén Köztársaság határához, ahol 2007-ben a két országot „összekötő” fém emlékpadot állítottak fel. Kényelmes kerékpározást követően mindjárt az első falu Domonkosfa. Azonnal szembetűnik a házaknak a megszokott hazai formáktól való eltérése: a szlovén alpesi és az egykori jugoszláv mediterrán jelleget egyaránt megtaláljuk, de feltűnik egy-két kódisállásos régi épületet is.

A faluközpontban jól jelzett tábla mutatja az irányt balra, a Szent-Márton templom felé. Rövid, de annál meredekebb kaptató, majd háromszáz méter a völggyel párhuzamosan előre kerekezve és meg is érkezünk az írásokban először 1285-ben említett aprócska templomhoz. A téglából emelt épület freskói már elpusztultak, de a déli oldal szemet gyönyörködtető kapuja eredeti formában maradt fenn. Európa egyik legnépszerűbb szentje, az egykori Savariában született Szent-Márton az ellenreformáció után lett a templom védőszentje. A templom a „Via Sancti Martini” emlékútvonal látnivalóinak része.

A templomkertből szép kilátás nyílik Domonkosfára és a Kerca völgyére. Utunkat látszólag a jövetel irányába folytatjuk, de a faluszélnél nem Magyarország, hanem Kapornak (Kriplivnik) felé megyünk tovább. Bár a domborzat nem tűnik erőteljesnek, valahogyan azonban mégis meredek emelkedőkben és lejtőkben van részünk. Kapornak végén egy kisebb őrségi Néprajzi Gyűjteményt találunk. Az Őriszentpétert Muraszombattal összekötő vasútvonal hídján átkerekezve érünk Őrihódosra.

A többségében magyarlakta falu 1920-ig a történelmi Őrség szerves része, meghatározó települése volt. Árpád kori temploma 1826-ban egy tűzvész martaléka lett. Ezt követően épült fel a 17. század végén evangélikussá vált lakosság jelenlegi temploma. A falutól északra lévő víztároló környékén vidrákat figyelhetünk meg. Dolány (Dolenci) felé haladunk tovább, majd csaknem a falu végén, a Szalafőt jelző tábla mutatását követve jobbra fordulunk. Közel 6 kilométeres út áll előttünk, hogy igazi vadregényes erdők között, helyenként az országhatár mellett haladva ismét Magyarországra érjünk és megérkezzünk az Őrség leghíresebb nevezetességéhez, a szalafői Pityerszerhez.

A híres falumúzeummal ezúttal nem az ismert útvonalon találkozunk. Talán így még szembetűnőbben bontakoznak ki a fák és bokrok öleléséből a hagyományt őrző épületcsoportok. Különleges műemlék együttes, hiszen ezeknek az épületeknek döntő többsége ide épült eredetileg is: a régi házakban negyven évvel ezelőtt még laktak, a környező területeken aktívan gazdálkodtak az emberek. Az állam a portákat 1970-ben vásárolta meg. Az eredeti állapot gondos megőrzését vagy visszaállítását szem előtt tartó felújításnak, a meglévő bútorzat és használati eszközök megóvásának eredménye a páratlan értékű néprajzi kincs.

Érdemes tehát elidőznünk itt: megcsodálni az érett, gyantában dús fából kézi munkával, szekercével faragott gerendákat. A falak tapasztásának, meszelésének érzékeny esetlegességét. A házak „tiszta” szobáinak példás rendjét. A konyhák kemencéit, a számtalan fazekas munkát, edényt, sajtárt, szakajtót, melyek hosszú éveken át szolgálták hűen a háztartást. A munkaeszközöket, melyeket sok esetben (iparos nem lévén, vagy csak nagy távolságra lévén) az őrvidéki ember vagy a zárt közösség saját maga készített el.

Két egyedülálló ritkaságot fedezhetünk fel a szeren barangolva. A kerített ház az őrségi porta legrégebbi formája, melyben a lakóházat, a kamrákat, az istállót, a pajtát és az ólakat U-alakban építették össze, védelmet biztosítva ezzel a lakóknak és a háziállatoknak egyaránt. Az épület együttest belső oldalán tapasztott, az esőtől a megnyújtott eresz által védett járda felületeken lehet körbejárni, az udvar egykor a trágya tárolására szolgált. Az emeletes kástu boronafalas, többféle célt (éléskamra, magtár, termény- és szerszámtároló, műhely) szolgáló gazdasági épület, mely nemcsak az Őrségben, hanem hazánkban is egyedül a Pityerszeren maradt fenn.

Szállásunk felé visszaindulva kelünk át a hét szert magában foglaló Szalafőn, amely mai napig talán a legjobban szemlélteti a dombhátakra épült különálló részekből álló szeres település típust.  A szerek helyét az egykori „őrállók” a megfelelő magaslati kilátás lehetőségének biztosítása miatt választották meg. Egy másik magyarázat szerint a dombok teteje szárazabb volt, így a mocsaras, vizes völgyeknél jobb építési adottságokat rejtett. A szerek elnevezése sok esetben egy-egy ott lakó nagycsalád nevét tükrözi. Maga Szalafő pedig nevét onnan kapta, hogy határában ered a Zala (azaz: a ’Szala) folyó.

Szalafő után völgyek és dombok között kanyargó, erdőkkel és rétekkel kerített kanyargós úton érjük el az „Őrök székhelyét” Őriszentpétert. Az Őrség fővárosának legfontosabb látnivalója a Templomszeren található Szent Péter templom, mely a velemérivel csaknem egy időben, a 13. században épült. A román stílusban emelt épületet később a gótika jegyében átalakították és bővítették, így nyerte el a szentély a mai templom méretéhez mért viszonylag nagy területét.  A 16. században végvárként használták és megerősítették, a várárok nyomvonala ma is jól látható. A feltárások során a régészek megtalálták a déli oldalon annak az égetőkemencének maradványait, ahol az épület tégláit készítették.  A 17. században a reformátusoké lett a templom, a falakon olvasható feliratok szövege ebből az időből, a Károli Biblia első kiadásából származik. Egy évszázad elteltével a katolikusok visszaszerzik, ekkor kapja meg barokk berendezését. Napjainkban a templom belsejét a kívülről megközelíthető karzatról egész éven át megtekinthetjük. A parókia épületével szemben Márton Áron erdélyi püspök faragott mellszobra látható.

A templom után a Siskaszeren érdemes betérni az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának épületébe. A látogatóközpont számos érdekességet kínál, melyek közül a szépen berendezett gomba kiállítást emeljük ki. Távolabb a Városszeren találjuk az Őrségi Múzeumot, az Őrvidék helytörténeti gyűjteményét valamint a református templomot. A központi szer ad helyet az immáron két évtizede megrendezésre kerülő Őrségi Vásárnak, a hagyományos kézműves seregszemlének is.

A körforgalomnál Bajánsenye felé fordulunk, majd a faluba érve Lentinek veszünk irányt és Kerkafalvánál, tartalmas túránk vége felé már jóleső érzés feltekinteni a felsőszenterzsébeti dombhátra, hiszen innen már nincsen messze a túra vége.

 

" A túraleírást az őrségi Tornácos Vendégfogadó készítette."