Molnári

Molnári Zala megyében, a Letenyei kistérségben található község. A település a Murva folyó mentén fekszik.

Túraajánlatok

Látnivalók

Mura folyó A hajdani történelmi határ ma ismét az a szeszélyesen kanyargó folyó, ami az itt élő szlovén, magyar és horvát embereket összeköti. Magyarországon 48 km hosszan követhetjük a Murát, míg végül Zala és Somogy megye határán beletorkollik a Drávába.

Rózsafüzér Királynője-templom

A község római katolikus templomát 1989-ben építették, tervezője Káldi Gyula.

Rózsafüzér Királynője-templom
Rózsafüzér Királynője-templom

Egyéb látnivalók: világháborús emlékmű, kopjafa, néprajzi gyűjtemény

A horvát hagyományok mai napig élnek a faluban: asszonyok hegyi mulatsága, lakodalmi májusfa állítás, falunap, lovasnap.

Története

A településen vegyesen laknak horvátok és magyarok.

Molnári első említése 1299-ből való, Molnari néven. Valószínűleg a molnár, mint foglalkozás szóból ered. A török időkben ezt a települést is feldúlták, de lakói mindig visszatértek. Az1500-as évek közepén újra népes falunak számított.

Fejlett, forgalmas falu lehetett, hiszen a murai rév mellett feküdt, mely tény nagymértékű kereskedés feltételezésére ad okot.

1870-ben Molnári mellett vasútállomás létesült, amely nagy hatással volt a település fejlődésére.