Sarud

A Tisza-tó partján, a Sarudi-medence határánál fekvő község legvonzóbb tulajdonsága természetesen maga a tó, de Sarud számos látnivalót tartogat a népi építészet kedvelőinek is. Hagyományos lakóházai között számos vályogtéglás, nádfedeles épület található, a díszes deszkaoromzatok századeleji faluképet idéznek meg. Érdekességként elmondható, hogy még a község későbarokk templomát is nádfedél fedte egykor, habár ennek ma már nem látszanak a nyomai.

Tündérrózsa kikötő
Tündérrózsa kikötő Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Látnivalók

A római katolikus templom

A falu főutcáján található a nagyméretű későbarokk építmény. A hajdan náddal fedett kőtemplomot Erdődy püspök építtette újjá, és a Szentháromság tiszteletére szentelték. Az újjáépítés 1795-1801 között történt.

Szentháromság-templom
Szentháromság-templom Fotó: funiQ

A templom belsejében aranyozott fa főoltárt találunk. A klasszicista oltárkép a Szentháromságot ábrázolja. A szép keresztelőmedence alsó része festett kő, rajta márványosan festett fadob. Tetején színezett szoborcsoport a keresztelés jelenetével. A szószék eredetijét Singer János Mihály egri szobrász készítette 1744-ben. Található még itt egy fából faragott és színesen festett Nepomuki Szent János szobor a XVIII. század végéről. A templom orgonáját - a régi helyett - 1908-ban a pécsi Angster és Fiai műhelyben készíttették.

A népi építészet emlékei

A település hagyományos formában épített lakóházai a vályogfalazatú, szarufás-torokgerendás, nyeregtetős, vízvetős, díszes deszkaoromzatos típushoz tartoznak. 1850 előtt a kontytető lehetett az elterjedt, amint arra a két legrégibb ház (Kossuth utca 4. és 13.szám) példája is utal. Az egyenes-ágasos, szelemengerendás ház emléke eleven, becslések szerint a múlt század végén a házaknak még mintegy 20%-a ilyen volt. Még ma is gyakori a mestergerendás házbelső, bár 1920 óta ilyet már nem építenek. A háromsejtű, ház-pitvar-kamra beosztású, ma általános háztípus már a XVIII. század végén is ismeretes volt. A konyhából fűthető boglyakemence a mai napig általános, olykor még az új házakba is beépül. A szabadkéményt a két világháború közötti időben váltja fel a zárt kaminkémény, a boglya alakú kemencét pedig 1940 óta a hasáb alakúval vegyesen használják.

a község egyik legrégebbi háza
A község egyik legrégebbi háza Fotó: funiQ
  • falumúzeum
    Falumúzeum Fotó: funiQ
  • műemléki népi lakóház
    Műemléki népi lakóház Fotó: funiQ
  • a Tisza-tó Sarud közelében
    A Tisza-tó Sarud közelében Fotó: funiQ
  • Szentháromság-templom
    Szentháromság-templom Fotó: funiQ

A falazat anyaga az általánosan elterjedt vályog volt. Követ és téglát régen csak az uradalmi, illetve egyházi épületekhez használtak. Ezek az anyagok paraszti használatba csak 1900 óta kerültek, és ezután is inkább csak alapként voltak használatosak.

A tetőfedés helyi természetes anyaga 1946-ig általánosan a nád. 1732-ben még a templom is náddal fedett volt. A fazsindely inkább az uradalmi épületekre volt jellemző, parasztházakat a XIX. század végén, akkor is csak szórványosan fedtek vele. A faluképre egykor annyira jellemző díszes deszkaoromzatok főleg 1900 és 1920 között készültek.

Nepomuki Szent János-szobor

A Kossuth u. 5. számú ház előtt álló szobrot az 1819. évi canonica visitatio szerint a község emeltette 1790-ben, ahogy azt a talapzatán látható felirat is tanúsítja.

1790-ben állított Nepomuki Szent János-szobor
1790-ben állított Nepomuki Szent János-szobor Fotó: funiQ

Kőkereszt

A lakosság által 1812-ben állíttatott szabadon álló klasszicista emlékmű, mely a Szentháromságot ábrázolja (Kossuth u.87. sz. ház előtt). Párkányos pillérre helyezett, a Golgotát jelképező sziklatömbön áll. A kereszt tövében Mária, a keresztre feszített Krisztus fölött felhőkben a Szentlélek galamb formájában. Efölött az Atyaisten tiarás mellszobra. Az emlékmű bádog védőtetővel van ellátva.

1812-ben állított díszes kereszt
1812-ben állított díszes kereszt Fotó: funiQ

Története

A község nevével először 1261-ben találkozunk IV. Béla király egyik oklevelében. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben Sorwld és Sorousd néven szerepelt, később a Saruldeghaz (Saruldegyháza) névalak bukkant fel. Ennek a névnek az első tagjában (Saruld) a Sarold, Sarolt (ma Sarolta) női nevet sejtik, amiből arra lehet következtetni, hogy nevét a település tulajdonosáról, Géza nagyfejedelem feleségéről, Saroltról kapta.

A XIV. század elején tulajdonosai kihalása után már királyi birtok volt. Püspöki tulajdonba 1324-ben került, amikor Csanád egri püspök, a birtokaitól távol eső dunántúli Mór falut adta cserébe Sarudért Károly Róbert királynak.

Hídvég faluban 1493-ban állattartó püspöki major működött. A majorban megtalálható volt egy uradalmi épület és majorház, kővel boltozott kút, öt új ház, földesúri ménes és jövedelmező halászat, ahonnan a földesúri konyhát sózott hallal, az egri püspöki halastavakat élő halivadékkal látták el. A falu neve ekkor Mezőhídvég volt.

A mohácsi csatavesztés és főként Buda elfoglalása után török csapatok gyakran portyáztak Heves és Nógrád megye területén. 1542-ben Ferhát aga csapata Sarudot, Hídvéget és Tiszahalászt dúlta fel, és az uradalmi tiszteket foglyul ejtette. Ezt az eseményt Tinódi is megemlíti a Varkucs Tamás idején lött csaták Egörböl című históriás énekében.

A lakosság ekkor elmenekült, és a falu 1554-ig néptelen volt. Ekkor ismét kezdett benépesülni, de az 1558. évi urbárium még erősen tükrözi a korábbi pusztítás nyomait. Miután a mezőhídvégi püspöki uradalom, aminek központja volt megszűnik, a török földesúr, Szinán bég szedi az adót és robotoltat.

Szent Vendel-szobor
Szent Vendel-szobor Fotó: funiQ

Sarud 1604-ben ismeretlen körülmények között ismét elpusztult, és ezúttal kilencven éven át maradt lakatlan.

A török kiverése után, 1690-93 között Tiszanánáról új jobbágycsaládok települtek át Sarudra, az ottani 24 üres telekre. 1699-ben Telekessy István egri püspök visszaszerzi a török alatt eltulajdonított püspöki birtokokat, köztük Sarudot is, így 1703-ban már ismét az egri püspökség volt a falu földesura.

1709 és 1711 között a falu ismét elnéptelenedett, ezúttal a Tisza mentén erősen pusztító pestisjárvány miatt. Az elmenekülő lakosság csak 1712-ben kezdett visszatelepülni.

Az akkori gazdasági állapotokra jellemző, hogy egy 1728-ban készült összeírás szerint az itt található 36 jobbágycsaládból csak 13 lakik nádból és sárból tapasztott nádfedelű vályogházban, míg 19 kunyhóban, 4 pedig földbe ásott veremben.

Egy, a XIX. század elején készült katonai térkép alapján akkoriban Sarud egy egyutcás település volt, melynek temploma a déli részen emelkedett. A falu jobbágyok lakta délkeleti részét a templomig Alvégnek, a másik részét Felvégnek hívták.

Szentháromság-templom
Szentháromság-templom Fotó: funiQ

Amikor 1804-ben az egri püspöki uradalmat felosztották az újonnan alakított kassai és szatmári püspökség, valamint az egri érsekség között, Sarud a szatmári püspökség birtokába került Pusztahídvéggel együtt.

A falu nagyobb arányú terjeszkedése 1901-ben indult meg, amikor az északi, északnyugati és délkeleti részeken (utóbbi a Cserepes nevet viseli) parcellázások történtek. 1920 és 1945 után ugyanezeken a területeken fejlődött tovább a falu. A szalagtelkeken az udvarok soros elrendezésűek voltak ebben az időben.

Az 1890-es évekig közkutak híján a Tiszáról hordták az ivóvizet a lakosok, hetenként egyszer. Az állatok itatására az udvarokon deszka-rovásos, ásott kutak voltak. A falu utolsó szárazmalmát 1900 körül bontották le.