funiQ logo

Szatmárnémeti - Fehérgyarmat kerékpártúra

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 46 km
Össz. emelkedő:  13 m
Össz. lejtő: -24 m
Magasság max.: 126 m
Magasság min.: 108 m

Szatmárnémeti - Vetés (RO) - Óvári - Csenger - Fehérgyarmat

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak köszönhetően megépült az a hangulatos, 49 kilométer hosszú kerékpárút, amelyet a két ország 20 települését összekötő izgalmas túra keretében fedezhetünk fel.

Túránk Szatmárnémeti (Satu Mare) központjából indul és a romániai szakaszon a Szamos bal partját követi. A folyó töltésén kialakított 3 méter széles szépen kiépített bicikliúton tekerhetünk, majd elhaladunk Vecsés (Vetiş) községe mellett. Kis kitérővel megtekinthetjük a falucska két műemlék épületét a református és a görög katolikus templomot.

Körülbelül másfél kilométer után elérjük az 1500 lakosú Óvárit (Oar), amely Szatmár megye egyik legrégebbi települése. Itt XIX. századi templomokat tekinthetünk meg. A település az 1554-es óvári zsinatról ismert, az esemény reformátorának Tordai Demeternek 2013-ban avatták fel a szobrát.  

A határon átérve gyümölcsösök és szántóföldek mellett tekerhetünk, amíg majd egy nagyobb kanyarban elérjük a túra első magyarországi települését, Csengert. A Hild János-díjas település múltját a Helytörténeti Múzeumban ismerhetjük meg. Érdemes megtekinteni a híres csengeri református templomot, amit koragótikus stílusban építettek a XIV. században. Ugyanebben az utcában található a klasszicista római katolikus, illetve a Makovecz Imre tervezte görög katolikus templom is. A különleges adventista templomot szintén Makovecz tervezte.

A település után a szamosbecsi közúti hídon jutunk át a folyó másik oldalára, innentől a jobb part töltésén vezet a kerékpárút. Szamossályi, Szamosújlak és Gügye mellett elhaladva élvezhetjük a békés, szép tájakat. Ha további természeti látnivalókra vágyunk, térjünk be a Cégénydányádi Kastélypark Természetvédelmi Terület parkjába, ahol hatalmas fagyűjteményt tekinthetünk meg, példányai között egzotikus fajtákkal, illetve ősöreg, óriásira nőtt egyedekkel.