funiQ logo

Tihanyi Őrtorony kilátó

2016 őszén adták át a Tihanyi-félsziget egyetlen épített kilátóját, az egykori római őrtornyokat idéző, impozáns, három emeletes Őrtorony kilátót.

a tihanyi Őrtorony kilátó
A tihanyi Őrtorony kilátó Fotó: funiQ

A kilátó a 216 méteres Apáti-hegyen található; ezt a helyszínt az építtető Bakonyerdő Zrt. Tihany önkormányzatával és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal közösen határozta meg. A kilátó formája az egykori római hadiút mentén itt álló őrtornyokat idézi, erre utal a neve is.

A 16,5 méter magas, fából és helyi terméskőből épült kilátóból gyönyörű körpanoráma tárul elénk. Közvetlenül alattunk az Őslevendulás, távolabb a félsziget nyugati felének hegycsúcsai magasodnak. Látjuk az apátságot, a Külső- és a Belső-tavat, Balatonfüredet és természetesen a Balatont. Tiszta időben a túlparton Siófok, Zamárdi, Balatonföldvár, vagy éppen a Kőröshegyi völgyhíd lábai is jól kivehetők.

kilátás a tihanyi Őrtorony kilátóból
Kilátás a tihanyi Őrtorony kilátóból Fotó: funiQ

A kilátóhoz tartozó, újonnan kialakított parkoló a Tihany községbe vezető bekötő út mellett található, a 71-es főút mentén táblákkal jelzik mindkét irányból. Innen a kerékpárúton az apáti templomig sétálunk, majd onnan a kilátó jelzést követve sétálhatunk fel az Apáti-hegyre. A parkolótól a kilátóig 1,5 km-es az út, a templomtól egyenletesen emelkedik.

A kilátót megközelíthetjük a Belső-tó felől is, ennek partján szintén ingyenesen lehet parkolni (a Levendula Ház mellett), és a tóparton sétálva, majd a jelzést követve, nagyjából 3 és fél km-es kellemes sétával érhetjük el a kilátót.

Tihany községre is rálátni az Őrtorony kilátóból
Tihany községre is rálátni az Őrtorony kilátóból Fotó: funiQ
  • az Őrtorony kilátó alatti Őslevendulás
    Az Őrtorony kilátó alatti Őslevendulás Fotó: funiQ
  • kilátás az Őslevendulásra a tihanyi Őrtorony kilátóból
    Kilátás az Őslevendulásra a tihanyi Őrtorony kilátóból Fotó: funiQ
  • kilátás a Külső-tó és a Balaton felé a tihanyi Őrtorony kilátóból
    Kilátás a Külső-tó és a Balaton felé a tihanyi Őrtorony kilátóból Fotó: funiQ
  • a tihanyi Külső-tó és a Balaton az Őrtorony kilátóból
    A tihanyi Külső-tó és a Balaton az Őrtorony kilátóból Fotó: funiQ
  • a tihanyi Őrtorony kilátó
    A tihanyi Őrtorony kilátó Fotó: funiQ
  • a tihanyi Őrtorony kilátó is jól látszik az Aranyház gejzírkúp tetejéről
    A tihanyi Őrtorony kilátó is jól látszik az Aranyház gejzírkúp tetejéről Fotó: funiQ
  • turistajelzések és az új tihanyi kilátó fára szögelt táblája
    Turistajelzések és az új tihanyi kilátó fára szögelt táblája Fotó: funiQ
  • az új, tihanyi Őrtorony kilátó az Apáti-hegyen
    Az új, tihanyi Őrtorony kilátó az Apáti-hegyen Fotó: Bognár Boglárka - MTI ©
  • kilátás az apátságra az új, tihanyi Őrtorony kilátóból
    Kilátás az apátságra az új, tihanyi Őrtorony kilátóból Fotó: Bognár Boglárka - MTI ©

Ajánlott túrák a környéken

Gyalogos

  • A Tihanyi-félsziget bebarangolása (13 km)A Levendula Háztól induló gyalogtúra a Belső-tó érintésével vezet fel a legfontosabb gejzírkúpokra, majd a Gejzírmezőn keresztül a félsziget nyugati részén lévő legmagasabb csúcsaira felkapaszkodva, érintve az Őslevendulást is, végig pazar kilátást nyújtva a Külső-tó mellett ér vissza a faluba.
  • Lóczy Lajos tanösvény, TihanyA Lóczy Lajos magyar geológus nevét viselő, nagyjából 6 óra alatt bejárható, 11 km-es tanösvényen végigsétálva megismerhetjük a Tihanyi-félsziget jelentősebb természeti látnivalóit. A piros kereszt jelzésen vezető túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi területén halad.

Kerékpáros

  • Balaton körüli kerékpárút (Balatoni Bringakörút, 203 km)A több mint 200 km hosszú Balatoni Bringakörút szinte végig a tópart mentén halad. Az út nagy része kiépített bicikliút, de ahol nincs ilyen, ott is kerékpározásra alkalmas, kis forgalmú közúton, utcákon vezet át.
  • Keleti Balaton-kör (78 km)A Balaton keleti medencéjét körbejáró kerékpártúra a balatonfüredi Berzsenyi-kúttól nyugat felé indul, majd letérünk a Tihanyi-félsziget felé, ahol kompra szállunk. Szántódtól a Bringakörút mentén felfedezzük a Balaton keleti "csücskét", és Siófok, Kenese és Almádi érintésével érünk vissza Füredre.
  • Kerékpárral a Tihanyi-félszigeten (Balatonfüred-Tihany, 33 km)Balatonfüred és Tihany a Balaton északi partjának legnépszerűbb célpontjai. Ez a családbarát kerékpártúra Füredről indulva Aszófőt és Örvényest is érintve bejárja a félszigetet, számos látnivalót és szép panorámát is útba ejtve.
  • Két part között (Balatonszemes-Tihany-Révfülöp, 64 km)Balatonszemesről induló túra, amely során a Szántód és Tihany közti kompon kelünk át, majd az északi parton a Bringakörúton nyugatra fordulunk. Révfülöpig megyünk, ahol a menetrend szerinti járattal áthajózunk Balatonboglárra. Balra, a part menti úton biciklizve érünk vissza Balatonszemesre.

Látnivalók

Tihany A Balaton-part egyik fő turistaközpontja Tihany, aminek legismertebb látnivalója a már messziről jól látható bencés apátság. A tihanyi Visszhang-dombtól indul a Pisky-sétány, ahonnan csodás panoráma tárul elénk, és amely végigvezet a Skanzen, a Fazekasház és a legendás faágyú mellett az apátságig.