funiQ logo

Kálvária és Szent Szív emlékmű, Fertőszéplak

Fertőszéplak központjában áll a Mindenszentek templom. A templomtól jobbra és balra is egy-egy dombocska magasodik, az egyik a Kálvária (Szent Sír emlékmű), a másik a Szent Szív emlékmű. Ezek együtt alkotják az ún. széplaki Hármashalmot. Szemben az építtetők egykori lakhelye, a Széchényi-kastély található.

Mindszentek római katolikus templom és Szent sír kálvária
Mindszentek római katolikus templom és Szent sír kálvária Fotó: funiQ

A Kálváriához a díszes kapun át 21 lépcsőfok vezet fel, ezeken felérve Krisztus ráccsal védett jelképes sírjához érünk. Középen magas emelvényen a Piéta szoborcsoport és Jézus sírja látható, mögötte a feszület, valamint körben Mária Magdolna, Szent János, Szent Péter a kakassal, valamint Szűz Mária – furcsa módon két bal kézzel. Két további, nem mindennapi ábrázolást is láthatunk: Jézust a pellengéren és Jézust, amint a ruháit szedi a földről. Két oldalt síró angyalok a kezükben táblát tartanak: "Nézd, oh bűnös ember, mint hal az igaz".

kálvária
Kálvária Fotó: funiQ
  • Szent sír kálvária
    Szent sír kálvária Fotó: funiQ
  • Szent sír kálvária
    Szent sír kálvária Fotó: funiQ
  • kálvária a Mindenszentek templom mellett
    Kálvária a Mindenszentek templom mellett Fotó: funiQ
  • Szent sír kálvária és Szent szív - információs tábla
    Szent sír kálvária és Szent szív - információs tábla Fotó: funiQ

A másik dombon középen Jézus Szíve magaslik, körben pedig szentek szobrai láthatóak:

  • Szent Simeon, aki megjövendölte Jézus születését
  • Nepomuki Szent János, a gyónási titok vértanúja
  • Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje
  • Assisi Szent Ferenc, a rendalapító
  • Szent Kristóf, az utazók védőszentje
  • Szent Domonkos, a Domonkos rend megalapítója
  • Szent Longinusz, a szembetegségek védőszentje
  • Alacoque Szent Margit, akinek látomásai voltak Jézus Szívével
  • Szűz Mária
Szent szív
Szent szív Fotó: funiQ
  • Szent szív
    Szent szív Fotó: funiQ
  • Szent szív
    Szent szív Fotó: funiQ
  • Szent Szív-emlékmű
    Szent Szív-emlékmű Fotó: funiQ
  • Szent szív
    Szent szív Fotó: funiQ
  • Szent sír kálvária és Szent szív - információs tábla
    Szent sír kálvária és Szent szív - információs tábla Fotó: funiQ

Mindenszentek templom A Mindenszentek templom a Kálváriával és a Szent Szív-emlékművel együtt alkotja az ún. Széplaki Hármashalmot. A templomban szinte minden az eredeti XVIII. századi állapotban maradt fenn. A templom történetéhez két legenda is fűződik, az egyik egy bika által kiásott haranggal kapcsolatos.

Története

1736-ban özvegy Széchényi Zsigmondné az előző évben teljesen elkészült templom két oldalán a Szent Szív és a Szent Sír számára dombot emeltetett. A legenda szerint a dombok elkészítésében saját kezűleg is segédkezett: saját kötényében hordta hozzájuk a földet. Még abban az évben elkészült a Szent Szív emlékmű, rá egy évre pedig a Kálvária.

Az özvegy fia, II. Zsigmond 1757-ben a kálváriákat kovácsolt vaskerítéssel keríttette körül egy lövői kovácsmesterrel.

1767-ben mindkét emlékművet újabb szobrokkal vették körül, amelyet Schaller István festett ki.

Szóra érdemes még, hogy a Széchényi-család ezeket annak ellenére építtette, hogy tudták, 1771-ben lejár a birtok zálogjoga és a család nagycenki birtokára költöznek.

1806-ban a Kálváriához az 1737-ben emelt három kereszt helyére került a ma is látható szoborcsoport, bár az eredeti szobrokból a felújításig elég sok eltűnt.

Az időközben igencsak leromlott állapotú kálváriákat 2014-re felújították, a hiányzó szobrokat pótolták. Azóta teljes szépségében megcsodálható a széplaki Hármashalom.