funiQ logo

Nepomuki Szent János-kápolna, Sopron

Sopronban rengeteg, több száz éves történettel bíró épületet találunk, amelyeknek sorsa megérdemli a figyelmet. Mégis kiemelkedik ezek közül a Nepomuki Szent János-kápolna és annak fordulatos, egyedi története.

Az Alsólövérek déli részén álló kápolna nemigen ismert a turisták körében, pedig megkapó szépsége és az előle feltáruló panoráma miatt érdemes lenne a figyelemre.

Az apró kápolnát 1764-ban állították eredeti helyén a Tűztorony Előkapu felőli részén, az utca déli oldalán. Építésekor a soproniaknak még fogalma sem volt, milyen kincseket rejtett a föld a kápolna és az Előkapu déli házsora alatt. A kápolna történetének jelentős éve volt 1893, amikor a régi Városháza épületét elkezdték lebontani. Ekkor kerültek ugyanis felszínre Sopron elődjének, a római kori Scarbantia Forumának szentélyét díszítő szobrok, amelyek Jupiter, Juno és Minerva isteneket ábrázolják. A szoborcsoportot ma a Fabricius-házban lévő Soproni Múzeum Római kori kőtárában láthatjuk. A történelmi jelentőségű szobrok előkerülése után elkezdték a környék további feltárását, a munkálatoknak az Előkapu déli házsora is áldozatul esett, és ezzel együtt a Nepomuki Szent János-kápolna léte is veszélybe került.

A város lakói azonban nem akarták elveszíteni ezt a kedves kis kápolnát, ezért faragványait, falainak köveit megszámozták, és a kápolnát a Várási út és Villa sor sarkán 1899-ben eredeti formájában újjáépítették. A kápolna homlokzatán latin nyelvű felirat őrzi az építés és az átépítés időpontjait.