funiQ logo

Fehérvári úti vásárcsarnok

A 4-es villamos végállomásánál, a 4-es metró Újbuda-központ megállónál találjuk a Fehérvári úti vásárcsarnokot. Ha rápillantunk az épületre, hamar rájövünk, hogy egy modern piacról van szó, ami egy kicsit sem hasonlít a XIX. század végén felépült Központi Vásárcsarnokhoz. Nem is véletlen, hiszen közel 100 év különbséggel épültek fel, és itt, a Fehérvári út és Október huszonharmadika utca sarkán egy valódi funkcionális kispiacként jött létre 1977-ben a csarnok. A tervező Halmos György volt, aki egy többemeletes piramisszerű piacteret hozott létre, aminek minden szintjét egy nyitott teraszként kell elképzelni. Ez azt is jelenti, hogy a friss zöldségeket áruló kofák és a fonott kosarat cipelő vásárlók egyaránt ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Kezdetlegesek voltak a bódék, hamar megrongálódtak a ponyvatetők, a lépcsők is szűkösek voltak, rámpát pedig csak az alsó két emelet közé helyeztek el. Szó mi szó, érett egy átalakítás. Halmos György saját maga szerette volna újratervezni az épületet, amire meg is kapta az engedélyt, de aztán a kivitelezés vitákba torkollott, és elvették tőle az átépítési jogot.

Fehérvári úti Vásárcsarnok a metrólejáró felől nézve
Fehérvári úti Vásárcsarnok a metrólejáró felől nézve Fotó: funiQ

Ekkor került képbe Kertész András Tibor, aki pályázaton nyerte el a lehetőséget a 2000-es évek elején. Megindult a korszerűsítés, a piramis alakú váz maradt, mert a régi teraszok ipari műemlékszámba mennek, de sok minden más változott. A legfontosabb, hogy fedetté vált a piactér, üvegfelületekkel, mozgólépcsőkkel bővült. 2009-ben hozzátoldottak egy árufeltöltő- és irodaszárnyat. Vagyis az eredeti épülettömeg körbe lett zárva, így jött létre Újbuda felújított csarnoka, ami egy teljesen egyszerű, modern épület. 11000 négyzetméteren, négy emeleten 74 árus és 100 őstermelő árusíthat.

Fehérvári úti Vásárcsarnok
Fehérvári úti Vásárcsarnok Fotó: funiQ
  • Fehérvári úti Vásárcsarnok
    Fehérvári úti Vásárcsarnok Fotó: funiQ
  • Fehérvári úti Vásárcsarnok a metrófeljáróból nézve
    Fehérvári úti Vásárcsarnok a metrófeljáróból nézve Fotó: funiQ
  • a Fehérvári úti Vásárcsarnok VI. kapuja a BuBi tároló mellett
    A Fehérvári úti Vásárcsarnok VI. kapuja a BuBi tároló mellett Fotó: funiQ
  • Fehérvári úti Vásárcsarnok
    Fehérvári úti Vásárcsarnok Fotó: funiQ

A mínusz egyedik szinten zöldség-gyümölcs – sokféle színű krumpli-, tojás, pékáru, de még házi rétes és házi bor is kapható. A földszint, és egyébként az egész piac, egyik legnagyobb erőssége a színes-szagos virágsor, ahol anyák napján orgonát, egyébként pedig csokorba kötött virágot vagy épp fűszernövényt is vásárolhatunk. Az első emeleten sok-sok őstermelő portékája között válogathatunk, de húst is itt tudunk beszerezni, ahogy azt a Vendéglő a KisBíróhoz séfje, Bíró Lajos is teszi. Érdekesség, hogy még egy „gombavizsgáló” is helyet kapott itt. A második emelet pedig a megéhezett vásárlók mentsvára: sült hal, lángos, főzelék, palacsinta is kapható, de ugyanezen a szinten akár harisnyát is beszerezhetünk. A vásárcsarnok nagy előnye, hogy könnyen megközelíthető, és hogy kerekesszékkel is bejárható.

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Felfedezőtúra a 4-es metró nyomában A 4-es metró átadásával kiderült, hogy lehet elegánsan, szép tereken áthaladva is utazni a felszín alatt. Az újbudaiak nap mint nap gyönyörködhetnek a kortárs építészet legjobb alkotásaiban, hiszen a nyomvonal 5 állomása is a kerületet szeli át. Túránk során körülnézünk az állomások felszínén is.