funiQ logo

Tihanyi Levendula Hetek

Időpont: 2017. június 19. - június 30.

Helyszín:

Tihany A Balaton-part egyik fő turistaközpontja Tihany, aminek legismertebb látnivalója a már messziről jól látható bencés apátság. A tihanyi Visszhang-dombtól indul a Pisky-sétány, ahonnan csodás panoráma tárul elénk, és amely végigvezet a Skanzen, a Fazekasház és a legendás faágyú mellett az apátságig.

Évek óta a nyár egyik leghangulatosabb eseménye a Tihanyi levendula fesztivál, ahol programok tucatjaival és a szokásos levendula aratással, a Szedd magad-akciókkal várják a látogatókat.

levendulás
Levendulás Fotó: funiQ

Tihanyi Levendula Fesztivál programja

A levendula aratás ideje alatt minden hétköznap egész napos programmal vár bennünket a Levendula Ház Látogatóközpont. Reggel 10-től közelebbről is megismerkedhetünk a levendulával és annak lepárlási folyamatával. 13 és 16 óra között kézműves foglalkozással várnak bennünket, ahol a részvételi díj 500 Ft/fő. Délután 5-kor pedig elérkezik a teaidő, amikor mindenki, aki magával visz egy bögrét és belépőjegyet vált a Levendula Ház interaktív kiállítására, kap egy finom levendula teát.

foglalkozás a Levendula Házban
Foglalkozás a Levendula Házban Fotó: funiQ

A város több helyszínén zajlik a fesztivál, így érdemes indulás előtt csemegézni a programok közül. Talán az egyik legérdekesebb lehetőség június 23-án a Levendulás-tűzhányós geotúra, ahol a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek vezetésével elsétálhatunk az őslevendulásba. A kirándulás a félsziget nyugati városrészéről, Sajkodról, az Apáti kávézótól indul.

De nem csak ezen a két helyszínen várnak ránk programok a fesztivál ideje alatt: a Belső-tó partján kézműves vásárban szerezhetjük be a vásárfiát, kézműves műhelyeken vehetünk részt, és túrák is indulnak innen, valamint óriás játékok, vándormutatványosok és hagyományőrző tűzugrás is lesz a tó környékén. A Pisky sétány tájházainál kézműves vásár, népi játszóház és vásári komédia vár ránk, a főtér (Mádl Ferenc tér) programjában főként zenés előadások szerepelnek.

a Szabadtéri Néprajzi Múzeum bejárata a Pisky sétányon
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum bejárata a Pisky sétányon Fotó: funiQ
  • árusok az apátság mellett
    Árusok az apátság mellett Fotó: funiQ
  • Belső-tó
    Belső-tó Fotó: funiQ
  • Lokomotív városnéző kisvonat
    Lokomotív városnéző kisvonat Fotó: funiQ
  • Panoráma a Pisky sétányról
    Panoráma a Pisky sétányról Fotó: funiQ
  • Tihanyi apátság
    Tihanyi apátság Fotó: funiQ
  • Visszhang-domb
    Visszhang-domb Fotó: funiQ

A fesztivál ideje alatt a város több vendéglátóegységében kóstolhatunk levendulás italokat és ételeket, mint a levendulás fagyi, levendula-lekvár, levendula szörp, levendulás sütemények.

Részletes program az alábbi holnapon érhető el: www.levendulafesztival.hu

Levendula SZEDD MAGAD!

Időpont: 2017. június 19. - június 25. 9:00-19:00 (hétfőtől vasárnapig)

Helyszín: Tihany, a bekötőút mellett fekvő levendula-ültetvény (Gödrösi elágazó)

2017. június 19-től június 25-ig minden nap 9 órától 19 óráig (a virágzás függvényében, a készlet erejéig!) engedélyezik a levendula szedését a SZEDD MAGAD! rendezvény résztvevőinek.

A szemet gyönyörködtető virágzó levendulamező látványa mellett érdekes program ez azoknak, akik szeretnék a szedés élményét is átélni, és saját kezűleg aratott tihanyi levendulát hazavinni.

A résztvevőknek a helyszínen vásárolniuk kell egy, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park logójával ellátott arató táskát, a levendula szedése ugyanis kizárólag ezekbe a sorszámozott arató táskákba lehetséges. A részvételhez előzetes regisztráció nem szüksége. Az arató táska ára 2000 Ft/darab.

A levendula szedéséhez vigyünk magunkkal egy ollót, metszőollót vagy kést, ez ugyanis szükséges a növény virágának biztonságos eltávolításához.

SzeddMagad rendezvény a levendulásban
SzeddMagad rendezvény a levendulásban Fotó: funiQ
  • levendulás, háttérben a Külső-tóval
    Levendulás, háttérben a Külső-tóval Fotó: funiQ
  • levendulamező, a háttérben látszik a Tihanyi apátság két tornya
    Levendulamező, a háttérben látszik a Tihanyi apátság két tornya Fotó: funiQ
  • bicikliút a levendulás mellett
    Bicikliút a levendulás mellett Fotó: funiQ
  • levendulás háttérben a Külső-tóval
    Levendulás háttérben a Külső-tóval Fotó: funiQ
  • városnéző vonat halad el a levendulás mellett
    Városnéző vonat halad el a levendulás mellett Fotó: funiQ
  • levendulamező és a Külső-tó
    Levendulamező és a Külső-tó Fotó: funiQ

A helyszínen vásárolhatunk kész levendula-csokrot is, egyéb levendulás termékeket pedig (szappan, olaj, csoki, szörp, lekvár, ajándéktárgyak, levendula ételeket tartalmazó szakácskönyv, bivaly-, és szürkemarha szalámi stb.) a tihanyi Belső-tó partján található Levendula Ház Látogatóközpontban vehetünk.

A "SZEDD MAGAD!" akción kívül a levendula szedése ezen az ültetvényen és az őslevendulásban is tilos.

Parkolni a helyszínen, a levendula ültetvény előtt díjmentesen lehet. A helyszínen jelenlévő természetvédelmi őrök tájékoztatják az érkezőket a parkolási lehetőségekről, a szabad parkolóhelyekről.

Bár a tihanyi a legismertebb levendula-ültetvény, a Balatonnál akad még pár hely, ahol szedhetünk magunknak levendulát:

Kőröshegyi Levendulás
Szedd magad a Szent-Balázs hegyi levendulásban
MagyarProvence Levendulabirtok, Monoszló

Túraajánlatok

Gyalogtúrák

A Tihanyi-félsziget bebarangolása A Levendula Háztól induló középnehéz túra a Belső-tó érintésével vezet fel a legfontosabb gejzírkúpokra, majd a Gejzírmezőn keresztül a félsziget nyugati részén lévő legmagasabb csúcsaira felkapaszkodva, érintve az Őslevendulást is, végig pazar kilátást nyújtva a Külső-tó mellett ér vissza a faluba.

az apátság a kálvária dombról
Az apátság a kálvária dombról Fotó: funiQ

Lóczy Lajos tanösvény A Lóczy Lajos magyar geológus nevét viselő, nagyjából 6 óra alatt bejárható, 11 km-es tanösvényen végigsétálva megismerhetjük a Tihanyi-félsziget jelentősebb természeti látnivalóit. A piros kereszt jelzésen vezető túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi területén halad.

Kerékpártúrák

A Tihanyi-félsziget meghódítása (Balatonfüred-Tihany, 33 km) Balatonfüred és Tihany a Balaton északi partjának legnépszerűbb célpontjai. Ez a családbarát kerékpártúra Füredről indulva Aszófőt és Örvényest is érintve bejárja a félszigetet, számos látnivalót és szép panorámát is útba ejtve.

Balaton körüli kerékpárút (Balatoni Bringakörút) A több mint 200 km hosszú Balatoni Bringakörút szinte végig a tópart mentén halad. Az út nagy része kiépített bicikliút, de ahol nincs ilyen, ott is kerékpározásra alkalmas, kis forgalmú közúton, utcákon vezet át.