funiQ logo

Nagytótfalu

A Villányi-hegység déli lábánál, festői környezetben fekvő kis, 400 fős község a Villányi borút tagja. A falu címerében is látható szőlőfürt és búzakalász jelképezi a falu adottságait. A község külterületén, a szőlőhegyen látható a présházakból kialakult pincesor. 

A településen található Baranya megye három legöregebb hársfája, melyek közül a legnagyobb 25 méter magas és 280 cm kerületű. 

utcakép a református templommal

Látnivalók

Református templom

A község műemlék temploma 1782-1786 között épült késő barokk stílusban, kerítőfalában XVIII. századi barokk kapu látható. Orgonáját a híres pécsi Angster gyár készítette. 

Kopjafa

A templom előtti téren az 1997-ben felállított kopjafa emlékeztet a falu 1848-49-es szabadságharcban elesett hőseire.

Tájház és Iskolamúzeum

A Kossuth Lajos utcában áll a volt iskola és tanítói lak közel 200 éves épülete, amely ma tájház és iskolamúzeum. Az 1988-ban megnyílt tájházban értékes népművészeti gyűjteményt láthatunk. Az 1846-ban épült ház Nagytótfalu református gyülekezetének iskolája és a tanító lakása volt egészen 1976-ig.

Több gyűjtemény is helyet kapott az épületben: helytörténeti kiállítás, népművészeti gyűjtemény, a helyi kistérség néprajzi és népviseleti gyűjteménye, szövő-bemutatóhely, iskolatörténeti kiállítás, a XX. század első felének oktatási kellékei, illetve a régi földművelő gazdák munkaeszközei. 

A Tájház kertjében mini arborétumot találunk, ami különleges, őshonos helyi növényekből áll.

Téglagyűjtemény

Az időszakosan nyitva tartó Téglagyűjteményben kb. 500 darab égetett agyagtégla látható. Az évszámmal ellátott téglák közül a legrégebbi 1658-ból való, de található itt a római ásatások során előkerült darab is.

A községben lovasiskola működik.

Évente visszatérő rendezvény szeptember végén a Mihály-napi búcsú.

Szálláshelyek:

Szabó Pincészet és Borház Cím: Siklós, Zuhánya dűlő Tel.: +36 72 495 866 Tel.: +36 30 2091 422 E-mail: info@szabopinceszet.hu Web: www.szabopinceszet.hu 

Arnold Pince Panzió Cím: Siklós, Zuhánya dűlő Tel.: +36 20 5293 377 E-mail: info@arnoldpincesiklos.hu Web: www.arnoldpincesiklos.hu 

Gábor Ranch Lovastanya Cím: 7800 Nagytótfalu, Kossuth Lajos u. 59. Tel.: +36 72 351 007 Tel.: +36 72 579 198 E-mail: gaborranch@freemail.hu